Újra divatba jöttek a céges évzáró rendezvények

koncert giccs, Felvonulási tér, Kapcsolat koncert, Telekom, közönség
A KKVHÁZ minden programja azt is célozza, hogy a vállalkozások együttműködjenek
Vágólapra másolva!
A nagyobb vállalatok évente néhány százmillió forintot költenek eseménymarketingre Magyarországon, de azt nem tudni, mekkora lehet az iparág teljes éves bevétele. A tervek szerint jövőre készül erről egy felmérés.
Vágólapra másolva!

„A magyar nagyvállalatoknál jellemzően néhány százmillió forint az eseménymarketingre elköltött éves keret, de évről évre emelkedik az összeg” – mondta a hazai helyzetről Duca Andrea, a HD Group ügyvezető partnere, a Budapesti Metropolitan Egyetem event marketing oktatója. Szerinte leginkább a nagyvállalatok költenek eseményekre, a bővülő piac pedig azzal a megváltozott fogyasztói attitűddel magyarázható, amely

Az eseménymarketing az elmúlt 20 évben iparágat váltott: míg korábban a szórakoztató szektorba sorolták, ma egyértelműen a kommunikációs ipar részévé vált.

Jövőre felmérik az iparágat

A szegmens hazai bevételeiről eddig nem készült összesítés, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége ezt a jövő évre tervezi. A pontos kimutatás azért nehéz, mert bizonyos költések több szereplőnél is megjelenhetnek: magánál a cégnél, az eseményt szervező ügynökségnél, illetve a szolgáltató partnereknél (a cateringet végző cégnél vagy a helyszínt biztosító szállodánál).

Egy koncert is hozzájárulhat a márkához fűződő érzelmi kapcsolat kialakulásáshoz. Képünk illusztráció Fotó: Mudra László - Origo

Az azonban látszik, hogy nincsenek a piacon 10 milliárdos árbevételű ügynökségek, a legnagyobbak is egymilliárd forint körüli éves árbevételt tudnak elérni. Ezen a piacon nem az ügynökségek a nagy foglalkoztatók, a legnagyobbak is maximum 20 fős csapattal dolgoznak.

Az eseménymarketing lényege, hogy a nagy költséggel és olykor bizonytalan eredménnyel járó hirdetések helyett célzottabb és

személyesebb módon mutassanak be egy terméket vagy szolgáltatást.

Megérezni és megfogni – ez a legfontosabb, illetve az, hogy a megismerés élménnyel járjon. Tipikus példa erre egy autó kipróbálása vagy egy koncert. Az esemény nemcsak vásárlásra ösztönöz, hanem hozzájárul a márkához fűződő érzelmi kapcsolat kialakulásához, továbbá ajánlásra, a megosztásra ösztönöz a közösségi médiában, így a rendezvény hatása megsokszorozódik.

Az EventTrack 2016 című felmérés szerint a vásárlók

  • 72 százaléka pozitívan látja azt a márkát, amely élményekkel teli rendezvényeket szervez,
  • 74 százaléka szerint az event marketing során szerzett élmények valószínűbbé teszik, hogy megvásárolják a promotált terméket vagy szolgáltatást,
  • 98 százaléka készít az eseményeken digitális, vagy közösségi tartalmat, és mindegyikük meg is osztja ezeket.

A céges évértékelő is lehet szórakoztató

„Van, amire nincs is más hatásos eszköz, mint az eseménymarketing, és a belső kommunikáció pont ilyen” – mondta Duca Andrea.

ami akár abban is szerepet játszhat, hogy egy cég hosszú távon meg tudja tartani a munkatársakat. Ennek érdekében arra is vannak megoldások, hogy a rendszerint unalmas vállalati évértékelőket miként lehet szórakoztató, de egyúttal informatív formában megrendezni.

Szerveztek olyan céges évzáró eseményt, ahol a zenekar és a fellépők mellett ragaszkodtak ahhoz, hogy a vezetőség is beszámoljon az elmúlt évről. Végül egy amerikai tévéshow mintájára, egy műsorvezető kérdezte őket kötetlen formában az eredményekről, a dolgozókkal való együttműködésről.

Széles skálán mozognak a költségek

A marketingszakember szerint a gazdasági válságban

sok vállalatnál elmaradtak a karácsonyi vagy év végi rendezvények, de ezek megint népszerűek lettek.

A másik jellemző trend az eseménymarketing világában az edutainment, vagyis az oktatás szórakoztató formában. Volt olyan rendezvény, ahová mintegy ezer céges vezetőt vártak, és a terv az volt, hogy egy inspirációs előadót hívnak. Végül ahelyett, hogy egy coach tartott volna prezentációt,

Bemutatta az egyes stílusok előnyeit és hátrányait, miközben a jelen lévő vezetők is magukra ismerhettek.

Az eseménymarketing költségei nagyon széles skálán mozognak. Duca Andrea szerint a legalacsonyabb ár, amivel a piacon találkozni lehetett, résztvevőnként ötezer forint volt, ami a helyszínbérlést, az ételt és italt, valamint a hangosítást tartalmazta. A kiadás ugyanakkor elérheti az akár 150 ezer forintot is fejenként, ebbe az összegbe már egy színvonalas szálloda, változatos program, komolyabb fellépő és akár ajándék is belefér.