170 millió forintot költenek a mecseki barlangokra

Vágólapra másolva!
Csaknem 170 millió forintos európai uniós forrásból végzik a mecseki barlangok – köztük az abaligeti és tettyei mésztufa barlang – környezetvédelmi célú átalakítását és felújítását.
Vágólapra másolva!

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) közlése szerint korszerűsítik a két barlang világításrendszerét is. A jelenlegi eszközöket energiatakarékosabb, kisebb hőkibocsátású és mérsékeltebb fényszennyezést okozó LED-es világítótestekre cserélik, olvasható a nemzeti park közleményében.

Az abaligeti barlangban a patakot, a barlang levegőjét, élővilágát valamint a kőzetek mozgását figyelő monitoringrendszer épül ki. Mindkét helyszínen végeznek majd kőzetmegerősítési munkákat is. A kivitelezés miatt az Abaligeti-barlang már nem látogatható, a tettyei barlang pedig február elsejétől várhatóan május 11-éig zárva tart, közölte a nemzeti park.

Népszerű barlangok

Gerendás Róbert, a DDNPI pályázati referense elmondta, hogy a két barlang felújításának költsége nettó 68 millió forint.

A tettyei mésztufa-barlangban 2015-ben több mint 11 ezren, az abaligeti barlangban pedig csaknem 49 ezren fordultak meg.

Az írásos összefoglaló kitért arra is, hogy a projekt későbbi szakaszában a Mecsek és a Villányi-hegység területén található más kisebb barlangok – baleset-megelőzési és élőhelymegőrzési célú – lezárása is megtörténik, valamint bezárják a Szársomlyón az egykori bauxitbányászatból megmaradt tárókat, járatokat is.

Gerendás Róbert közölte azt is, hogy mintegy 100 ezer hektár védett terület – köztük a Gemenc, Béda-Karapancsa és a barcsi ősborókás – természetvédelmi kezelését végző nemzeti park területén több mint kétszázötven barlang található.