Fontos határidőkre figyelmeztet az NGM

Vágólapra másolva!
A vállalkozásoknak jelentős megtakarítást eredményező három határidő jár le az év utolsó napján: december 31-ig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), illetve az alanyi mentesség az áfában. Emellett a pénztárgéphasználatra újonnan kötelezetteknek is az év utolsó napján jár le a kassza üzembe helyezésére nyitva álló határidő, amely az állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele, emlékeztet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vágólapra másolva!

Akik még idén választják a katát, a teljes 2017-es évben e szerint adózhatnak. Aki viszont a határidőt elmulasztja, és csak jövőre jelentkezik be, annak számolnia kell azzal, hogy az eredeti adózási módjának megfelelő bevallást is el kell készítenie a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig az évből eltelt időszakról.

Jövőre 6 millió forintról 12 millióra nő a kata bevételi határa,

közölte az NGM.

Áfa nélkül az adminisztráció is egyszerűbb

A katát választóknak megfontolásra ajánlja a minisztérium az alanyi mentességet is.

Az alanyi adómentes vállalkozásnak nem kell áfát felszámítania és fizetnie,

és áfa-bevallást sem kell benyújtania, amivel minimálisra csökken az adminisztráció. Így 2017-ben egyetlen bevallási adatlapot sem kell kitölteniük, csak egy nyilatkozatot kell benyújtaniuk 2018. február 25-én. Az alanyi mentesség bevételi határa jövőre 2 millió forinttal, 8 millió forintra nő. Szilvesztert követően viszont az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2018-as adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Jövőre a kiva is kedvezőbbé válik, hiszen két százalékponttal, 14 százalékra csökken az adó mértéke. Az NGM különösen azoknak a cégeknek javasolja az év utolsó napjáig átgondolni a kivára való váltást, amelyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítják vissza a nyereségét.

A kivára ugyan bármikor, év közben is lehet váltani,

de a 2016-os zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik, hívja fel a figyelmet az NGM.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról letölthetőek, és az ügyfélkapun keresztül vagy postai úton, esetleg személyesen is benyújthatóak.