Újabb válság fenyegeti Európát

A 2016-os év felidézheti a 2011-eset, amikor az Európai Központi Bank (EKB) azon politikájának szigorítását helyezte kilátásba, amely úgy segítette a periféria gazdaságait, hogy nem kényszerítette ki a szükséges strukturális változtatásokat – mondta a CNBC-nek Peter Chatwell, a Mizuho International kamatstratégája.
Akkor a periféria államok válságos éve következett 2012-ben – tette hozzá az elemző.
A nemzetközi befektetők ugyanis kihasználták az EKB kötvényvásárlását, és adni kezdték az állampapírokat.
Ez pedig akár újra megtörténhet régió perifériáján – mondta Chatwell.
A múlt hónapban az EKB bejelentette az eszközvásárlási program folytatását, de hozzátették, áprilistól csökkenteni fogják annak ütemét. A jegybank közlése szerint a jelenlegi, havi 80 milliárd eurós program legalább 2017 decemberéig kitart majd, azonban áprilistól már csak 60 milliárdos léptékben.
Az EKB csak azért vásárol kötvényeket, hogy elérje a 2 százalékos inflációs célját. Ha pedig az infláció elkezd közelíteni ehhez – még akkor is, ha ezt főleg a magországok idézik elő –, az EKB könnyedén azt mondhatja, hogy megfelel a mandátumához kapcsolódó kötelezettségének – jelezte az elemző. Chatwell kiemelte azonban, hogy válsághelyzethez vezethet, ha a magországok inflációja felpattan, de a periféria országok lemaradnak.
Abban az esetben, ha a német bérek emelkedése felnyomja a maginflációt,
az EKB akkor is elkezdhet szigorítani, ha a periférián ezzel nem tudnak lépést tartani.
A piacokon pedig elkezdenek a fundamentális tényezők alapján kereskedni, ami végső soron újabb válsághoz vezethet – figyelmeztetett Chatwell.