A boltokban több változást is hozott 2017

vásárlás
New York, 2008. december 23. Az egyik New York-i Toys R Us játékáruházban vásárolnak karácsonyi ajándékot az emberek 2008. december 23-án. (MTI/EPA/Justin Lane)
Vágólapra másolva!
Olcsóbb a baromfi, a tojás, a friss tej, az éttermi szolgáltatás és az internet – azonban a Blokkk.com év eleji összeállítása szerint ez nem tart majd sokáig. A cigaretta árát ezentúl a NAV közli majd, nagyobb bírságot kaphatnak a webáruházak, több helyen lesz online kassza és december 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Vágólapra másolva!

Január elsejével több jelentősebb változás is lesz a boltokban az áfacsökkentéstől egészen a panaszkodásig, a Blokkk.com ezek közül a legfontosabbakat szedte össze.

Áfacsökkentés: ma még olcsóbb, holnap már nem biztos

A baromfi és a tojás 17 százalékkal olcsóbb, mint a múlt év végén, a 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcsnak köszönhetően. A kereskedelmi szakportál szerint

hiszen a vásárló, ha nem találja meg a beígért áresést a boltban, továbbáll”.

Ugyanakkor a madárinfluenza miatt az export egy része „beragadt”, így szerintük nem fér hozzá kétség, hogy

olcsóbb árak várják a vásárlókat a boltban,

de később, ahogy enyhül a baromfiinfluenza, a felvásárlási ár minden bizonnyal emelkedik majd, így a bolti árak is magasabbak lehetnek. A tojás árától azt várják, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is a húsvéti ünnepekkor nő majd jelentősen.

Egy darabig biztos olcsóbb lesz a baromfi ára Forrás: MTI/Justin Lane

A tej ára 11 százalékkal lett olcsóbb, mint néhány nappal ezelőtt. A kisebb áresés oka, hogy a tejtermékek áfája csak 18 százalék volt 2016-ban, írja a portál, amely szerint a bolti ár itt is könnyen emelkedhet a következő hónapokban, hiszen az alapanyag nyers tej mezőgazdasági felvásárlási ára már emelkedett.

Nagyon nem mindegy, hol eszik!

Az éttermi áfa 27 százalékról 18 százalékra csökkent, így itt 7 százalékos árcsökkenést kell keresni a Blokkk.com szerint. A munkahelyi étkeztetés kiesett az áfakulcs csökkentésből, de a többi vendéglátóhely áfája sem csökken minden esetben.

A legfontosabb feltétel, hogy

az ételnek helyben kell elkészülnie, és a vendégnek az étteremben kell elfogyasztania azt.

Elvitel, házhozszállítás esetében, valamint felszolgálás, asztal, szék hiányában nincs áfacsökkentés, így a pecsenyesütő, lángossütő, büfé árai nem változnak, írja a szakportál.

Bespájzolás jöhet a dohányosoknál

A jövedéki törvény január 1-jétől hatályos rendelkezései értelmében a dohánygyártmányok adójegyéről lekerül a kiskereskedelmi eladási ár, így azok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett áron lesznek értékesíthetők. Azaz

a dohánytermékek árát ezentúl az adóhatóság határozza meg.

Változtatni legfeljebb hetente kétszer lehet, hétfő és csütörtök az új árak belépésének lehetséges időpontjai. Az új árakat a megelőző munkanapon 12 órakor – ez hétfői árváltozás esetében előtte pénteket, csütörtöki árváltozás esetében előtte szerdát jelent – kell közzétenni, így a Blokkk.com szerint a szemfüles vásárlóknak lesz idejük bespájzolniuk áremelés előtt.

Több helyen lesz online kassza

A boltok, vendéglátóhelyek és a szálláshelyek után több szolgáltató is köteles lesz online pénztárgépet használni, aminek egyenes következménye lesz a szorgosabb nyugtaadás. A szakportál összesítése szerint online kassza adja a nyugtát

  • a gépjárműjavítónál, a gépjárműalkatrész boltban,
  • a motorkerékpár- és alkatrész kereskedőnél, javítónál,
  • a pénzváltónál,
  • a plasztikai sebésznél,
  • a testedzőnél (a konditeremben),
  • a tánctermi, diszkó szolgáltatónál,
  • a ruha-, textil tisztítóban,
  • a fizikai közérzetet javító szolgáltatónál (szauna, szolárium, masszázs szalon) és
  • a személyszállító taxiban.

Nagyobb bírságot kaphatnak a webáruházak

Megtizenháromszorozódott a legkisebb kiszabható bírság mértéke, így ismételt jogsértés esetén

a webáruházaknál 200 ezer forinttól indul a fogyasztóvédelmi bírság.

A fogyasztóvédelmi bírság alsó határa egyébként jelenleg is 15 ezer forint, ez emelkedett kizárólag a webáruházak esetében a tizenháromszorosára.

Változások az Erzsébet utalványoknál

A 2016-ban kibocsájtott Erzsébet utalványok 2017. végéig felhasználhatók, idén azonban az összeállítás szerint előreláthatóan kevesebb utalványt fognak majd adni a munkáltatók, hiszen egyrészt

megszűnt a kedvezményes adózás,

másrészt a minimálbérek emelése alaposan kifacsarja a cégek munkaerő költségvetését.

Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

December 31-i hatállyal megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el – azaz panaszkodni továbbra is lehet majd.

Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Panaszügyeikkel a fogyasztók már nem fordulhatnak a fővárosi, megyei kormányhivatalokhoz, ugyanis a kormányhivatalokat a járási hivatalok váltják, így 197 járásban jelenik meg fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatkör, a fogyasztók panaszaikkal elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak.