A robbanó telefonok ellenére is megugrott a Samsung profitja

samsung ajtó cég logó
Kellenek az új telefonok, ha már a Note7 akkumulátorát elszúrták
Vágólapra másolva!
Úgy fest, túltette magát a dél-koreai gyártó a Note 7-blama okozta sokkon, ugyanis a Samsung több mint három éve nem ért el akkora profitot, mint 2016 utolsó negyedévében.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt három év legnagyobb profitját közölte pénteken a Samsung:

a cég nyeresége 50 százalékkal nőhetett 2016 negyedik negyedévében,

derült ki a dél-koreai gyártó beszámolójából, amelyet a Reuters ismertetett. Az elemzői várakozásokat is meghaladó növekedés hatására a cég részvényárfolyama is közel 2 százalékkal erősödött.

A tavalyi október–decemberi időszakban, azaz 2016 utolsó negyedévében

a Samsung üzemi eredménye 9,2 billió dél-koreai von (7,8 milliárd dollár, 2250 milliárd forint) lehetett,

ami a legmagasabb negyedéves nyereség 2013 harmadik negyedéve óta. A Reuters által készített elemzői konszenzus ennél egybillió vonnal kisebb profitot várt.

Jó utolsó negyedévet tudhat maga mögött a Samsung Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

Elemzők szerint az is segítette a magas profitot, hogy az utolsó negyedévben a dél-koreai von 8,8 százalékkal gyengült a dollárral szemben.

Dollármilliárdokban mérhető a robbanó aksi

Korábbi negyedéves előrejelzéseiben a Samsung azt közölte, hogy

a Note 7 visszahívásai várhatóan 2,1 milliárd dollárral vetik vissza az utolsó negyedéves profitot.

A dél-koreai gyártó szeptemberben kezdte visszahívni ezt a típust, miután több Note 7-es akkumulátor felrobbant.

Óriási veszteségeket okozott a robbanó mobil Forrás: AFP/Str

A Samsung hírnevét azonban nem csak a robbanó akkuk tépázták meg az elmúlt időszakban: a cég a dél-koreai államfőig érő korrupciós botrányba is belekeveredett. Az MTI összeállítása szerint a tisztségéből felfüggesztett államfő, Pak Kunhje barátnője lányának nyújtott támogatás miatt került a kelet-ázsiai ország legnagyobb vállalata a korrupciós botrány középpontjába.

Korrupciós botrányba keveredett a Samsung

A cég arról állapodott meg, hogy 18 millió dollárt fizet a Core Sports International GmbH tanácsadó cégnek, amelyet Pak bizalmasa, Csoj Szunszil irányított, aki jelenleg őrizetben van csalás, zsarolás és hatalommal való visszaélés vádjával. A szövevényes történetben az államfő barátnőjének lánya egy lovat is kapott a Samsungtól.

Mint arról korábban az Origo is beszámolt, a dél-koreai gyártó 20,4 milliárd vont, azaz mintegy 17,46 millió dollárt (körülbelül 5 milliárd forint) adományozott két alapítványnak, amelyeket szintén éppen Csoj Szunszil működtet.

Az ügyészek szerint ráadásul

a Samsung lovas képzésekre is adott 3 millió dollárt, ugyanis Csoj Szunszil lánya lovagolni tanult.

Csak a ló ára – amit a Samsung fizetett – körülbelül 850 ezer dollár körül volt.

Sajnálják

A cég alelnöke, Jay Y. Lee december elején azt mondta, nagyon sajnálja, hogy a Samsung belekeveredett a botrányba, és azt mondta, mindenért vállalják a felelősséget, amennyiben bebizonyosodnak a vádak.