Háromféle módon vallhatja be adóját

Vámosi-Nagy Szabolcs
Vámosi Nagy Szabolcs biztos abban, hogy Vida Ildikóhoz nem köthetőek korrupciós ügyek.
Vágólapra másolva!
A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának háromféle módja van, a klasszikus bevallás, a munkáltató által készített, illetve az adózó felkérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) személyi jövedelemadó (szja) bevallásának elkészítésére – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő.
Vágólapra másolva!

A tavalyi adatokat tekintve

Kiemelte: az őstermelőnek, az egyéni vállalkozónak és az általános forgalmi adót (áfa) fizető magánszemélynek továbbra is a klasszikus bevallást kell választania.

Háromféle képpen lehet szja-t bevallani Forrás: Origo

"Arra is van lehetőség, hogy ha a dolgozónak csak a munkáltatójától van jövedelme, akkor megkéri a munkaadóját, hogy számoljon el", ezzel az szja-bevallási formával tavaly mintegy 600 ezer munkavállaló élt – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.

A harmadik bevallási mód, ha

a munkavállaló telefonon, levélben, e-mailben vagy SMS-ben kéri az adóhivatalt szja-bevallásának elkészítésére,

akkor a NAV saját adatai alapján elkészíti és márciusban kiküldi számára a bevallás tervezetét.

Ha az abban foglaltakkal egyetért, semmit sem kell tennie – csak befizetni az adót, ha befizetési kötelezettsége van –, ellenkező esetben észrevételt kell benyújtani a NAV-hoz.