Novemberben nem panaszkodhattak a szállodák

Sárvár welness spa Gőz, szauna, élményfürdő, svédasztal - Ezért imádjuk a wellnesst! utazás
Vágólapra másolva!
A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz képest, együttvéve 16,4 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A jelentős növekedéshez a külföldi forgalom esetében a migránsválság miatti 2015-ös alacsony bázis,

a belföldi forgalomban pedig a novemberi hosszú hétvége járult hozzá

- közölte a KSH.

A hosszú novemberi hétvégén árat is emeltek a szállodák Fotó:: Csepregi Tibor/bukfurdo.hu

Tavaly novemberben az előző évinél 18,4 százalékkal több, 371 ezer külföldi vendég töltött el összesen 900 ezer éjszakát a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. A statisztikai hivatal tájékoztatója szerint a 2015. év végi migránsválság elsősorban a fővárosi szállodákat sújtotta, ezért a számottevő emelkedés hátterében a forgalom kétharmadát fogadó budapesti szállodák 24 százalékos forgalomnövekedése áll.

A külföldiek Balatonra mentek

A jelentős vendégforgalmú turisztikai régiók közül Budapest-Közép-Duna-vidék mellett a

külföldivendég-éjszakák száma Nyugat-Dunántúlon, illetve a Balatonnál nőtt.

A 10,2 százalékkal több, 403 ezer belföldi vendég 887 ezer éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken novemberben. A belföldivendég-éjszakák alapján mért forgalom szinte minden turisztikai régióban jelentősen bővült, legnagyobb mértékben a Balatonnál, Dél-Alföldön és Észak-Magyarországon.

A szállodák szobakihasználtsága 5,9 százalékponttal, 54,7 százalékra javult. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 16,7 százalékkal 30 milliárd forintra nőtt tavaly novemberben. Ezen belül a szállásdíjbevétel 22 százalékkal 16,8 milliárd forintra, a vendéglátás bevétele 4,9 százalékkal 6,7 milliárd forintra, az egyéb bevétel pedig 18 százalékkal 6,6 milliárd forintra emelkedett.

A november eleji hosszú hétvége miatt a szállodák az ilyenkor szokásosnál magasabb árakat érvényesítettek, illetve a turisták a magasabb szintű szolgáltatásokat nyújtó szállodákat vették igénybe.

A Szép-kártyás fizetések megugrottak

Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok

A novemberben működő kereskedelmi szálláshelyek közül 1711 egység fogadott el pihenőkártyát 1,3 milliárd forint értékben, ami a belföldi szállásdíjbevétel 20 százalékát tette ki.

A Szép-kártyás fizetések is ilyenkor megugranak Forrás: sarvarfurdo.hu

Tavaly január-novemberben az előző év azonos időszakához képest a szálláshelyek 6,5 százalékkal több, összesen 25,9 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 6,0 százalékkal több, csaknem 13 millió, a belföldiek pedig 7,0 százalékkal több, szintén csaknem 13 millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 2,2 százalékponttal,

57 százalékra emelkedett.


A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron összesen 8,6 százalékkal magasabb, 371,5 milliárd forint bruttó árbevételt értek el.

A Szép-kártya felhasználási értéke a kereskedelmi szálláshelyeken 5,1 százalékkal nőtt, a vendégek összesen 17,4 milliárd forintot költöttek ezzel a fizetési lehetőséggel.

November 30-án a

Magyarországon működő egységek száma 2452 volt,

a bázisévhez képest szinte nem változott, a kiadható férőhelyek száma 0,6 százalékkal 214 ezerre nőtt.