Ralibajnokot igazolt a Praktiker

Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án
Praktiker Váci út, az ország legnagyobb Praktikerének átadója 2016 október 6-án
Vágólapra másolva!
Bagaméri László lett a Praktiker új értékesítési igazgatója. A szakember korábban a Tesco Global Stores több régiójának működési igazgatója volt, és a Tesco Express formátum magyarországi bevezetésénél is vezető szerepet vállalt. De ralibajnok is volt 2010-ben.
Vágólapra másolva!

Február 1-jétől Bagaméri László lett a Praktiker értékesítési igazgatója. A szakembert egy skandináv cégtől sikerült a barkácsláncnak elcsábítania, korábban a Tescónál a webshop kialakításában is részt vett. A Tesco Express formátum magyarországi bevezetésében is fontos szerepet töltött be 110 üzlet megnyitásával. Összesen több mint 20 éves hazai és nemzetközi kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik multinacionális vállalatoknál.

A Praktikernél országszerte 20 áruház értékesítési csapatát fogja irányítani az új vezető Fotó: Szabó Gábor - Origo

A barkácspiaci tapasztalatait a Baumaxnál szerezte, ahol áruházigazgatói pozícióban dolgozott Kecskeméten és Budapesten.

A Praktikernél országszerte 20 áruház értékesítési csapatát fogja irányítani

a tulajdonosok és a menedzsment célkitűzései mentén, a vásárlók teljes körű kiszolgálása érdekében. Feladata az offline és online értékesítési csatornák hatékonyságának növelése, az áruháznyitás, a választék kialakítás és a működési folyamatok optimalizálása.

Bagaméri László lett a Praktiker új értékesítési igazgatója Forrás: Origo

Bagaméri László a Kecskeméti Főiskola GAMF karán végzett 1997-ben, angolul beszél. Nős, két gyereke van. Hobbija az utazás és az autóversenyzés:

A Praktiker Magyarország közel 1300 embernek ad munkát Magyarországon. 1998-ban nyitotta meg első áruházát, jelenleg 20 üzletegységet működtet idehaza, webshopjában mintegy 40 ezer féle árucikk elérhető.