Egyre több külföldi cég húzza le a rolót Kínában

2017.02.03. 13:38

A világ legnagyobb merevlemezgyártója, a Seagate bezárta üzemét Szucsouban, Sanghajtól nem messze. Ezzel 2000 munkahely szűnt meg. A cég attól tart, hogy az ország a jövőben ellenségesebben bánik majd a külföldi vállalatokkal.

 Hszi Csi-ping kínai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon szenvedélyes beszédben biztosította a világot, hogy országa nyitott marad a külföldi befektetések irányába. Hszi kiállt a globalizáció mellett, és az eddigieknél könnyebb belépést ígért a külföldi cégeknek a kínai piacra.

Az elmúlt egy-két évben viszont számos cég döntött úgy, mint a Seagate.

A leggyakoribb indokok a magas adók, az emelkedő munkaerőköltségek és a helyi vállalatokkal vívott éles verseny voltak.

A Panasonic például 37 év működés után zárta be kínai gyárát 2015-ben. Pedig 1979-ben ők voltak az első külföldi cég. Annak idején a pálya még éppen, hogy nekik lejtett, olyan adókedvezményeket kaptak, amilyenekről a kínai cégek nem is álmodhattak.

A jövőben már nem Kínában készülForrás: Seagate

Nagyot változott tehát a helyzet 40 év alatt. Novemberben a Sony és a Marks & Spencer is túladott a helyi érdekeltségein. Ezzel olyan cégekhez csatlakoztak, mint a Metro, a Best Buy, a L'Oreal, a Microsoft vagy a Sharp.

Ezeket a cégeket Peking tárt karokkal várta. Ők pedig tőkét hoztak, menedzsment eszköztárat, tehcnikai tudást, csupa olyasmit, ami annak idején hiánycikk volt Kínában. Az utóbbi években viszont kiestek a pikszisből.

Kínának nincs már olyan nagy szüksége ezekre a vállalatokra" – mondta Csong Taj-leung, a Hongkongi Egyetem professzora. Erre rímel az ország kereskedelmi miniszterének szeptemberi nyilatkozata. Sen Danyang szerint a külföldi cégek csakis a gyors pénzszerzésre utaznak.