Szaporodnak a feljelentések Matyi Dezső ellen

Matyi Dezső, pécs, pmfc, alexandra
Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó tulajdonosa
Vágólapra másolva!
Az év elején kirobbant újabb botrány, amely Matyi Dezsőhöz köthető, szinte elfeledtette a könyves vállalkozó felszámolás alá került cégét, a Pécsi Direktet. Most az egykori zászlóshajó cég felszámolója beszélt arról, hogy a Pécsi Direktnek brutális tartozásai vannak.
Vágólapra másolva!

A történet 2014-ben indult, amikor Matyi cége a fizetéséptelenség szélére sodródott, és a Pécsi Direkt helyett két másik társaság vette át az Alexandra hálózat kis- és nagykereskedelmét. A kiskert a Rainbow Üzletlánc, a nagykert a Könyvbazár Kft. vitte tovább úgy, hogy átvállalva a Pécsi Direkt tartozásait utóbbi állapodott meg a kiadókkal a tartozások részletfizetéséről.

Ez tartott 2017-ig, amikor kiderült:

a Könyvbazár nem fizet, a Rainbow pedig már nem is Matyi Dezső (és családja) irányítása alatt van.

A Rainbow Üzletlánc Kft. átvilágítását végző PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. január végén jelentette be, hogy befektetőt keres az országszerte 56 Alexandra-könyvesboltot üzemeltető cég és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében. Matyi Dezső erre reagálva akkor közölte: a PD Consulting célja nem az Alexandra-hálózat, a munkavállalók és a magyar könyvpiac 20-25 százalékát uraló eladótér megmentése, "hanem annak jogellenes megszerzése, eladása, és a vételár eltüntetése".

Azóta megtudtuk, hogy mindenki tett már feljelentést: Matyi vitatta, hogy szabályosan került ki az irányítás a keze közül a Rainbow-ban, a PD Consulting pedig azért tett felejentést,

mert szerinte a Rainbow a bevételeit nem adta tovább a Könyvbazárnak, hogy az törleszteni tudja a tartozásokat,

hanem más, a hálózatba tartozó vállalkozásnak utalta el kölcsönként vagy egyéb formában.

Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó tulajdonosa Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Ehhez a feljelentéscsomaghoz csatlakozott most a Pécsi Direkt felszámolója, a Kvantál Kft. is. Mivel több mint kilencmilliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Kvantál MTI-vel.

A kilencmilliárdból hárommilliárdot az OTP követel egy felmondott hitel miatt, négymilliárd pedig elvileg a kiadók követelése.

A felszámolási eljárás 2015 márciusában indult, ezt megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, köztük ötmilliárd forint értékben könyveket, hanghordozókat, és a több mint egymilliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is. A vagyontárgyak "végső soron pénzfizetés nélkül kerültek" a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába, "a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent" - áll a közleményben.

Az Alexandra könyvesháza Budapesten, a Károly körúton 2017. január 19-én. Forrás: MTI/Marjai János

Ez azt jelenti a felszámoló szerint, hogy "a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenesen, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik nem fizették ki a vagyon ellenértékét".

A felszámoló több pert indított "az eltűnt vagyon" visszakövetelésére az érintett cégek ellen, illetve kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását.

Feljelentést tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonásának gyanúja miatt. Tájékoztatásuk szerint az ügyben a NAV nyomozást folytat.

Az ügy azért is meglehetősen zavaros, mert a Pécsi Direkt tartozását elvileg átvállalta a Könybazár, amelynek egyébként több mint hétmilliárd forint tartozása van. Hasonló nagyságrendű tartozást mutatott ki a Rainbow is, több Matyi-cég pedig további néhány százmilliós, vagy egy-kétmilliárd forintos kötelezettségről számolt be legutóbbi mérlegében. Ez így együtt azonban rendkívüli mértékű tartozás, ami nem is teljesen világos, hogyan halmozódott fel.