Megnyomták az Erzsébet-utalvány piacát

Vágólapra másolva!
Közel 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások decemberben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez bő két és félszerese az előző év végi igénylésnek, ami 20 milliárd forint volt.
Vágólapra másolva!

A nyugdíjasoknak juttatott 28 milliárdos utalványösszeget leszámítva a különféle intézmények és vállalkozások mintegy 25 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt adtak dolgozóiknak, ami nem kevés, hiszen negyedével több az egy évvel korábbi összegnél. Feltehetően a munkaadók igyekeztek kihasználni az utolsó kedvezményes adózású időszakot, hiszen 2017-től ez a lehetőség már megszűnt az Erzsébet-utalvány juttatásában.

Akik kaptak, azoknak sem kellett kapkodni az Erzsébet-utalványok beváltásával, hiszen a szabályok szerint a kibocsátást követő év végéig beválthatók, ennek ellenére az elfogadóhelyeken, a boltokban, vendéglőkben másfélszeresére nőtt a decemberi utalványos forgalom. Ez sem kevés, hiszen a 2015 decemberi 17 és fél milliárdról 2016 decemberére majdnem 25 és fél milliárd forint fölé ugrott a bolti beváltás.

Maradt még jócskán beváltanivaló 2017-re is

Közel 208 milliárd forintnyi utalványt igényeltek a kibocsátótól tavaly. A beváltás összege azonban csak 168 milliárd forint volt. Egy évvel korábban 155 milliárd forint volt az Erzsébet-utalvány kibocsátás, a felhasználás pedig 143 milliárd forint, tehát az átcsúszás akkor a következő évre a negyede volt a 2016-os 40 milliárd forintnak.

Nincs adat arról – nem is nagyon lehet –, hogy a nyugdíjasok milyen arányban váltották be a tavaly decemberben kapott Erzsébet-utalványokat, de feltételezhető, hogy

az átcsúsztatók derékhadát ők alkothatták.

2017-ben is adnak a cégek utalványt, de a legnépszerűbb cafeteriaelem a készpénz lesz

Idén önmagában az Erzsébet-utalványokhoz kapcsolódó adókedvezmény megszűnése miatt

alaposan megcsappanhatna a juttatási kedv.

Előreláthatólag azonban a továbbra is erős munkaerőhiány közepette nem szívesen vonnak meg juttatásokat a cégek, így a kötelező minimálbér- és a kényszerű további béremelések közepette is próbálnak megtartani cafeteriajuttatásokat, hiszen elvenni nem tűnik megtartó erőnek. Így a Szép-kártyás juttatások köre előreláthatóan nem fog szűkülni jelentősebb mértékben.

Egyértelmű ugyanakkor, hogy

a 100 ezer forint kedvezményes készpénzjuttatás sok helyen kiszorítja az Erzsébet-utalványt.

Készpénz hozzávetőleg akkora összegben adható olcsóbban, mint korábban az Erzsébet-utalvány kedvezményesen.