A vevők már a lakások árának csökkenésére várnak

kelenföld panel lakótelep
Budapest, 2010. március 3. A Kelenföldi lakótelep panelházai, középen a Tétényi úti lakótömbök. MTI Fotó: Manek Attila
Vágólapra másolva!
Visszaeső forgalmat hozott a tél a dél-budai ingatlanpiacon, egyedül a paneleknél maradt meg az érdeklődés korábban jellemző nagysága. Ugyanakkor az árak emelkedése már itt sem jellemző, és akadnak vevők, akik az áresés reményében kivárnak. Csökkenés azonban az idei évben nagy valószínűséggel nem lesz.
Vágólapra másolva!

Míg a tavalyi év első három negyedévét még a töretlen növekedés és drágulás jellemezte a legkeresettebb kategóriákban a dél-budai ingatlanpiacon, addig a lendület a negyedik negyedévben lefékeződött. Ez a megtorpanás az idei év elején is határozottan érezhető – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, a Balla Ingatlan régiós vezetője.

A panelek kelendőek maradtak

Az elmúlt egy-két hónap legjellemzőbb tendenciája, hogy ha kismértékben is, de nőttek az alkuk, az eladók nagyobb mértékben hajlandóak mérsékelni az irányárakat, mint egy évvel korábban. Ennek egyik oka, hogy a december és a január inkább csak közepes vagy annál gyengébb forgalmat hozott.

A kevesebb érdeklődő mellett egyfajta kivárás is érezhető a vevők részéről.

Úgy tűnik, hogy vannak olyanok, akik már árcsökkenésre várnak. Ők azonban csalódni fognak, ahogy azok az eladók is, akik rendkívül magas szinteken tartják a hirdetési árat – vélekedett Nagy Csaba. Jelentősebb mértékű árcsökkenésre ugyanis egyelőre nem lehet számítani, ahogy arra sem, hogy a túlárazott lakásokat el lehet adni. Az árak valószínűleg a most kialakult szintek közelében maradnak az idei évben.

Forrás: MTI/Manek Attila

A korábban megszokott, jelentős mértékű vevői érdeklődés egyedül a panelek piacán maradt változatlan, ennek ellenére áremelkedésre ebben a szegmensben sem számíthatunk – hívta fel a figyelmet a szakértő, aki a kialakult árakról elmondta, hogy a XI. kerület felkapottabb paneles városrészein – Őrmező, Kelenföld és Albertfalva esetében – 330-400 ezer forint közötti négyzetméterárakra számíthatnak a vevők.

Azért ekkora a szórás, mert a kínálat a felújítandótól a gyönyörűen felújított panelokig, a klasszikus távfűtésűtől a panelprogramban részt vett lakásokig tart. Nagyon ritkán persze előfordul az is, hogy 15-16 millió forintért, vagyis 300 ezer forintos négyzetméteráron adnak el egy-egy kétszobás, 50-51 négyzetméteres panellakást a kerületben. Ez azonban inkább a kivétel, és ilyenkor persze az adott lakás komoly felújításra szorul – hozzá.

Jönnek az új építésűek

Egyelőre nem zavarják a használt lakások piacát az új építésű ingatlanok sem, annak ellenére, hogy az előértékesítések már zajlanak. Nagy Csaba szerint, mivel majd a jövő évben adják át őket nagyobb számban, csak ekkor hozhatnak változásokat az ingatlanpiacon. Számára is kérdéses azonban, hogy milyen hatással lesz a megjelenésük a használt lakások piacára.

A helyzet azért sem egyszerű, mert az új építésűek és a használt lakások piaca között mérsékelt az átjárás. Legalábbis az, aki arra az érzésre vágyik egy lakásnál, amit csak egy új építésű adhat meg, nem fogja beérni egy használt lakással. Ugyanakkor a használt lakások piacáról képesek elszívni vevőket az új építésűek. Hiszen új építésűekből eddig nem igazán volt választék, így akiket sürgetett a költözés igénye, gyakran kénytelenek voltak beérni egy igényesen felújított újszerű ingatlannal.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Új építésűből még mindig nincs sok a XI. kerületben, ráadásul ezek sem olcsók. Ugyanakkor 4-5 nagyobb, több száz lakást magába foglaló projekt indul el mostanában vagy a közeljövőben, és ezek előértékesítése már zajlik. A legnagyobb közülük az Elite Park, ahol 520-550 ezer forintos induló négyzetméterárakról beszélhetünk.

A többi projekt esetében is hasonló kezdőárak jellemzőek, az árak felső szintje pedig 1 millió forint körül alakul. Az átlagár valahol 520-700 ezer forint környékén mozog az új építésű lakásoknál a kerületben, de ezek sok esetben még kérdőjelesek, hiszen úgynevezett legelső árak, amelyek változhatnak – jegyezte meg Nagy Csaba.

Ebben az évben a szakértő tehát egy jóval kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb piacra számít, mint amilyen a tavalyi évben jellemző volt. Az egyértelműen látszik, hogy a korábbi "nagy őrület" mára véget ért, így az árak várhatóan szinten maradnak. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a 2018-ban nagyobb számban piacra kerülő új építésű lakások miként hatnak majd a használt lakások árára.