Erről is dönteni kell ezen a héten

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek statisztikái szerint az adózók közel fele nem rendelkezik személyi jövedelemadójának 1 százalékáról, így óriási összegtől, 6-8 milliárd forinttól esnek el a civil szervezetek, iskolai és kórházi alapítványok évente. Február 27-én jár le az idei adóbevallási időszak első határideje: az egyéni vállalkozók eddig adhatják le bevallásukat. Vagyis alig egy hetünk maradt, ha egyéni vállalkozóként szeretnénk egy jó ügy szolgálatába állítani az adónk azon részét, amiről mi rendelkezhetünk. Mit tehetünk?
Vágólapra másolva!

Pontosan kikre vonatkozik a most szombati határidő?

A február 27-ei határidő az egyéni vállalkozókra, áfafizetésre kötelezett magánszemélyekre, illetve egyszerűsített vállalkozási adó (eva) vagy kiadózók tételes adója (kata) szabályai szerint adózókra vonatkozi. Így ők eddig az időpontig rendelkezhetnek az adójuk 1 százalékáról általában. Kivételt csupán az év közben a tevékenységüket szüneteltető vagy már a tevékenységüket megszüntető egyéni vállalkozók jelentenek, ők május 22-ig adják le a bevallásuk.

Mi az az adó 1+1%?

Az 1 százalékos rendelkezéssel, Ön döntheti el az állam helyett hogy kinek szeretné felajánlani saját adójának fenti hányadát. A kedvezményezett egy civil (közhasznú) szervezet, továbbá egy elismert egyház lehet. Az 1 százalék összege átlagosan 4423 forintot takar, de sok kicsi sokra megy alapon számos civil szervezetnek a túlélést jelentheti.

Mire költik a kedvezménzezett szervezetek az 1%-ot?

Magyarországon a civil szervezetek jelentős hányadának a működés alapját jelenti ez az 1 százalék. Az állatvédelem területén dolgozó Rex Kutyotthon Alapítvány 25 éve dolgozik az állatok védelméért. Az alapítvány állatvédelmi központján, a Rex Állatszigeten, kutyamenhely, macskamentő állomás és oktatóközpont is működik: az elmúlt években 8000 négylábú került szerető gazdához, és az oktatóprogramokon közel 20 ezer kisdiák vett részt. A jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlások az alapítvány működési költségeinek 70 százalékát fedezik.

Hogyan tehetem meg a felajánlást?

Az egyéni vállalkozók a könyvelőjüknél vagy annál a személynél kérhetik az adójuk 1+1 százalékának felajánlását, aki készíti nekik a bevallást. Így a feladatuk csupán annyi, hogy kérésüket jelezzék ennek a személynek, kiemelve, hogy a rendelkező nyilatkozat a kiválasztott szervezet(ek) megjelölésével kerüljön be az adóbevallásukba.

Mit tehetek, ha az általam támogatott szervezettel szeretnék később is kapcsolatban maradni?

Engedélyezheti, hogy nevét és postai, illetve elektronikus levelezési címét a kedvezményezett civil szerevezet megkaphassa. Ezt az engedélyt nem kötelező megadnia, de ha megteszi, az Ön által választott civil egyesület vagy alapítvány visszajelzést tud önnek küldeni az 1 százalék felajánlások felhasználásáról, valamint első kézből tájékozódhat a szervezet további programjairól, munkájáról.