A gépesítés elvette a munkahelyeket Norvégiában

2017.02.24. 11:35

Megviseli a norvég gazdaságot a tartósan alacsony olajár, de a korábban felhalmozott állami vagyonból (is) gond nélkül fenntartják az északi modell kimagasló szociális rendszerét. A foglalkoztatottság jelentősen csökkent, igaz, Európában a legmagasabb szintről. Egyre több alkalmazottat a modernebb gyárak és az automatizáció miatt kellett elbocsátani.

A hagyományos munkahelyek egyharmada lépésről lépésre eltűnik a modern, gépesített gyárakban Norvégiában, ahol egyre több a feleslegessé vált alkalmazott. 

A foglalkoztatottak aránya nyolc éve folyamatosan csökken, ami már távolról sem a 2008-as válsággal és az alacsony olajárral magyarázható, ez már tendencia.


A norvég munkaerőpiacról szép lassan eltűnnek az emberek, ráadásul úgy, hogy a munkanélküliség aránya még mindig csak öt százalék körüli. Eközben a foglalkoztatottság 74 százalékról 70,5-re esett, ami Norvégia esetében két évtizedes mélypontnak számít. Igaz, a skandináv államban még így is az egyik legmagasabb a foglalkoztatottak aránya az unióhoz képest.

 

Oslo kikötőjeForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hinrich Bäsemann


Ennek legfőbb oka – a már említett automatizáció mellett – a társadalom öregedése. Egyre kevesebb nyugdíjas dolgozik a nyugdíjkorhatár fölött, holott korábban ez megszokott gyakorlat volt. Európa legnagyobb nyersolajtermelőjének számító Norvégiában az úgynevezett „északi modell" bőkezű szociális rendszerét nem érinti az olajbevételek csökkenése miatti változás. A betegszabadságra továbbra is a fizetés száz százaléka jár, és a munkanélküli-segélyezés is igencsak nagyvonalú.

Norvégia a világ egyik legegyenlőbb társadalmának számít, Izlanddal és Dániával vezeti a globális mezőnyt a legkisebb jövedelmi különbségek listáján.
A Bloomberg ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a 890 milliárd dolláros tartalékkal rendelkező állami tőkealapból már tavaly is 15 milliárd dollárt kellett kivenni ahhoz, hogy az államháztartás hiányát pótolják, és az alaphoz idén is hozzá kell nyúlni.

Nem csak norvég probléma

A gépesítés és a munkahelyek megszűnése közötti összefüggésekkel a BBC ma reggeli gazdasági hírblokkja is foglalkozott. A munkahelyteremtéssel kapcsolatban a csatornának nyilatkozó szakértők kiemelték, hogy míg a robotok által végzett munka óránként 8 dollárba kerül az Egyesült Államokban, addig az ipari dolgozók bére átlagosan 25 dollár. A gépesítés következtében átalakult a munkaerő szerkezete is az USA-ban: 1960-ban minden negyedik munkás az iparban dolgozott, ma ez az arány alig éri el a 10 százalékot.

Az amerikai ipari munkahelyek számának csökkenése körülbelül 85 százalékban a gépesítésnek köszönhető, emelték ki a hírblokkban.