A MOL idén is várja a fiatal tehetségek jelentkezését

Vágólapra másolva!
Már lehet jelentkezni a MOL-csoport frissdiplomás programjára, a Growww-ra.
Vágólapra másolva!

A Growww, a MOL-csoport nemzetközi díjnyertes gyakornoki programja 2017-ben is várja a tehetségek jelentkezését. A program frissdiplomások és legfeljebb egy éves tapasztalattal rendelkező fiatal szakemberek számára kínál egyedülálló lehetőséget karrierjük építésére Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatánál. A MOL-csoport a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiájával a jövőbe tekint, és arra törekszik, hogy a legjobb és a legvonzóbb szolgáltatásokat nyújtsa az úton lévőknek. Ezért a vállalatnál most nagy szükség van az új és nyitott gondolkodású fiatalokra.

175 pozíció

A 2017-es program keretében a MOL-csoport 10 országban összesen 175 pozíciót hirdet meg mérnöki, IT, közgazdász, természet- és társadalomtudományok területeken. Magyarországon 95 nyitott pozíció elérhető, de pályázni lehet Ausztriába, Szlovákiába, Szlovéniába, Pakisztánba, Horvátországba, Bosznia-Hercegovinába, Olaszországba, Lengyelországba és Csehországba is. A fiatal szakemberek a mai naptól április 7-ig nyújthatják be jelentkezésüket.

Nemcsak a helyi leányvállalatoknál lesznek nyitott pozíciók, de a jelentkezők nemzetközi projektekben is részt vehetnek, illetve akár a budapesti központban is eltölthetik gyakorlati évüket.

A jövő kihívásai

„Az a feladatunk, hogy felkészüljünk a jövő kihívásaira. Innováció és eltökéltség nélkül nem léphetünk előre, ennek jegyében dolgozunk mindennap. A Growww programunk célja, hogy megtaláljuk azokat a fiatal szakembereket, akikkel közösen tovább építhetjük a MOL sikertörténetét" – mondta Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója.

A MOL-csoport 2007-ben indította útjára a Growww programot, hogy olyan tehetséges fiatal szakemberekkel erősítse gárdáját, akik elkötelezettek saját fejlődésük és a vállalat sikerei iránt. A kiválasztott diplomás, legfeljebb egy év munkatapasztalattal rendelkező jelentkezőket mentorként egy tapasztalt kolléga is segíti. A 12 hónapos program alatt a Growww-sok betekintést nyerhetnek a MOL-csoport működésébe, közvetlenül tanulhatnak a vezetőktől, illetve különböző gyártóüzemekbe is ellátogathatnak mentoraik segítségével. A program végeztével a legtöbben a vállalatcsoportnál helyezkedhetnek el.

„A Growww-ban való részvétel egy életre szóló lehetőség, hogy tanuljunk, fejlesszük magunkat és karriert építsünk. A szakmai tudás mellett barátokat, új embereket ismertem meg, ráadásul mindezt egy nemzetközi nagyvállalatnál" – mondta Békési Dániel, MOL Magyarország kiskereskedelmi szakmai titkár, volt Growww-résztvevő.

Tudjon meg többet a Growww programról: www.molgroup.info/growww