A Wall Street a keblére ölelte a Snapchatet

Evan Spiegel, milliárdos, Snapchat, befektetés, fotóküldő
Evan Spiegel, a Snapchat alapítója, azaz a Snap Inc. CEO-ja, a világ legfiatalabb milliárdosa
Vágólapra másolva!
A Snapchat mögött álló Snap két alapítója, Even Spiegel és Bobby Murphy egyenként 1,6 milliárd dollárral növelték a vagyonukat, miután a cégük látványos erősödést produkált a tőzsdére lépést követően. Az első nap sikere azonban még nem jelent feltétlenül szárnyalást a jövőben.
Vágólapra másolva!

Ahogy az elsődlegesen fotómegosztásra kifejlesztett mobilalkalmazás mögött álló Snap részvényei a listaárhoz képest 44 százalékos pluszban, 24,48 dolláron zártak csütörtökön, a két alapító vagyona egyenként 5,3 milliárd dollárra emelkedett – írja a Bloomberg. Ezzel a 26 éves Even Spiegel és a 28 éves Bobby Murphy több mint 150 helyet lépett előre a Bloomberg milliárdosokat rangsoroló listáján. A Snap az erősödésével 33 milliárd dolláros értékeltséget ért el.

Ezzel párhuzamosan – ahogy ezt korábban már tudni lehetett

mások is igen szépen kerestek az üzlettel.

Az olyan kockázati tőkés cégek, mint a Benchmark Capital és a Lightspeed Venture Partners részesedésének értéke például 904, illetve 613 millió dollárra emelkedett. Rajtuk kívül a Snap alelnöke, Timothy Sehn, a stratégiai vezető Imran Khan, valamint Michael Lynton, a vállalat elnöke is igen szép pénzt tehetett zsebre.

Evan Spiegel Forrás: AFP/Getty Images/Steve Jennings

A társaság egyébként szerdán jelentette be, hogy 200 millió részvényt fognak értékesíteni, 17 dolláros induló árfolyamon, amivel a legnagyobb amerikai kezdeti nyilvános részvénykibocsátásra (IPO) készülnek az Alibaba Group Holdings 2014-es lépése óta – írta a Market Watch.

Kiugró lelkesedés

Jóllehet számos érv szól amellett, hogy a Snap tőzsdei karrierje komoly sikersztori lehet,

a tény, hogy a vállalat tavaly több mint 500 millió dolláros veszteséget ért el, akár óva is inthetné a befektetőket.

Ráadásul a Snap nem kínál szavazati jogot a részvényeseknek, mivel a vállalatot továbbra is a két alapító irányítja majd. Ebben a helyzetben a Financial Times által megkérdezett elemzők három olyan tényezőt soroltak fel, amelyek alátámaszthatják az új papír népszerűségét, illetve a befektetői lelkesedést.

Egyrészt a tőzsdék a mindenkori csúcsaik közelében mozognak, és ebben a környezetben a kockázati étvágy is megnő. Vagyis

sokkal könnyebb sikeres IPO-t összehozni akkor, amikor éppen szárnyalnak a részvénypiacok

– fogalmazott Matthew Kennedy, a Renaissance Capital elemzője. Kiemelte, az erős piacok segítenek maximalizálni az értéket és az üzlet iránti érdeklődést.

Egy menő projekt

Az esetleges jövőbeni piaci sikert az is támogatja, hogy a Snapchat alkalmazás egyre növekvő népszerűséggel bír a fiatalok, elsősorban a 18–24 évesek körében. A tavalyi év végére már 158 millió napi használója volt a Snapchatnek, ami 48 százalékos emelkedésnek számított az egy évvel korábbi szinthez képest. Az alkalmazás elsősorban képküldési lehetőséget biztosít a felhasználók számára, azzal a kiemelt funkcióval, hogy a rendszer a megtekintés után néhány másodperccel automatikusan törli a képet. Az elmúlt két évben ez kibővült például chatfunkcióval is, de a felhasználók emellett a napjaikat is dokumentálhatják. Ezenkívül a médiacégek is tartalmakat publikálhatnak az alkalmazáson keresztül.

Másrészt napjainkban a befektetők szinte kétségbeesetten keresik az új lehetőségeket, amelyekkel fel tudják rázni a portfólióikat – hangsúlyozta Vince Rivers, a JO Hambro alapmenedzsere. Éppen ezért a Snapnek az is megnöveli az értékét a befektetők szemében, hogy az igazán ütős technológiai vállalatok között ritkaságnak számít manapság a tőzsdére lépés. Az Uber és az Airbnb például egyaránt jelezték, továbbra sem kívánnak a nyílt piacra lépni, és inkább milliárdokat vonnak be kockázati tőkebefektetőktől.

Izgalmas jövőkép

Végül az sem elhanyagolható tényező, hogy

sokan attól félnek, lemaradnak a legújabb nagy menetelésről.

Miközben ugyanis aggodalmak övezik a Snap jövőbeli teljesítményét, egyáltalán nem kizárt, hogy végül akkora sikertörténetet produkál majd a vállalat, mint amilyet a Facebook, a Netflix vagy az Amazon.

A Snap részvényének teljesítménye Forrás: Investing.com

Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy az első nap teljesítménye még nem jelent feltétlenül hosszú távú felívelést. A Twitter például az első kereskedési napján 73 százalékot szárnyalt, míg manapság az IPO-ár alatt kereskednek a vállalat részvényeivel. Ezzel szemben a Facebook elég rosszul élte meg az első napját a tőzsdén, mivel részben kereskedési hibáknak köszönhetően szinte alig erősödött, majd az első évében 31 százalékot esett. Ezt követően viszont a részvény 260 százalékot emelkedett az IPO-ár fölött.