Emelkedett a hazai GDP

szántás
Siófok, 2010. július 6. Mezőgazdasági munkák Siófok térségében. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi utolsó negyedévében 1,6 százalékkal nőtt a 2015-ös év azonos időszakának GDP-jéhez képest. Az emelkedés elsősorban a szolgáltatásoknak és a mezőgazdaságnak köszönhető.
Vágólapra másolva!

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal 2016. negyedik negyedévének GDP adatait. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az

előző év azonos negyedévéhez mérten 1,5, míg a harmadik negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal nőtt.

Ezzel teljessé váltak a tavalyi adatok,

2016-ban a GDP 2 százalékkal emelkedett.


A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 1,8 százalékkal nőtt.

A mezőgazdaság volt a húzó ágazat. Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A GDP bővüléséhez a szolgáltatások 1,6, a mezőgazdaság 0,6, az ipar 0,2 százalékponttal járult hozzá. Az építőipar 0,6 százalékponttal mérsékelte a növekedést.