Közmunkások, menekültek dolgozhatnának a vendéglátásban

Vágólapra másolva!
A munkaerőhiány miatt hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége – írja a Világgazdaság a szervezet főtitkárának nyilatkozata alapján.
Vágólapra másolva!

Böröcz Lajos a lapnak elmondta: a munkaerőhiány enyhítésére

mindent megpróbálnak, még az öregségi nyugdíjasok visszafoglalkoztatását is,

csakhogy negyvenévnyi állómunka után már kevesen vannak olyan egészségi állapotban, hogy akár részmunkaidős állást vállaljanak.

A szervezet főtitkára úgy véli, hogy a friss nyugdíjasokat és a kisgyermeket nevelőket célzó részmunkaidő elterjesztésén, a képzéseken, a szakképzés megreformálásán túl

a menekültstátusszal rendelkezők foglalkoztatása lehet az egyik út

a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások számára.

A tömeges munkaerőhiány megoldásának fontos eszköze azonban az lehetne, ha a versenyszféra felé terelgetnék a közmunkásokat. A közmunkások egy részéből idővel szakképzett dolgozó is válhat, de már az is előrelépés, ha betanított munkára alkalmazni tudják őket.

Böröcz szerint a munkaerőhiány miatt a belső munkaerőpiaci tartalékok mielőbbi hasznosítása nem halogatható, ezért a szervezet hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához.