Idén is lehet jelentkezni a PADS Alapítvány ösztöndíj-programjára

Vágólapra másolva!
Ismét lehet jelentkezni a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány PhD ösztöndíj-támogató programjának új évfolyamába. A támogatásnak köszönhetően a gazdasági doktori képzésben részt vevő hallgatók magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzésben vehetnek részt.
Vágólapra másolva!

2014 szeptemberében indult, és minden akadémiai évben új évfolyammal bővül a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány PhD-támogató ösztöndíjprogramja és képzése. Az Alapítvány ösztöndíjprogramja lehetővé teszi, hogy

a hazai doktori iskolák diákjai egységes, magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzésben részesüljenek.


A PADS Alapítvány számára különösen fontos az együttműködés a magyarországi doktori iskolákkal, mivel az ösztöndíj-támogató programba csak olyanok kerülhetnek be, akik nappali vagy levelező tagozatos hallgatóként felvételt nyertek egy akkreditált közgazdasági vagy gazdálkodástudományi, illetve ezek társtudományaival foglalkozó egyetemi PhD programba.

Éppen ezért a napokban a PADS Alapítvány a közgazdasági doktori iskolák számára szervezett konferencián mutatta be a programot. Az eseményen Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank oktatási igazgatója elmondta, hogy

a jegybank kiemelt célja, hogy emelje a magyar közgazdasági oktatás színvonalát és növelje az általános közgazdasági műveltséget.

Ennek érdekében együttműködési megállapodásokat kötöttek a felsőoktatási intézményekkel.

A 2014 szeptemberében indult program keretében eddig összesen 10 hazai egyetem 13 doktori iskolájából 57 hallgató kapott havi rendszerességgel támogatást, amelynek összege havi nettó 200 ezer forint, és azt célozza, hogy a támogatottak a versenyszféra helyett a tudományos pályán maradva magas színvonalú kutatói tevékenységet végezzenek. Ennek érdekében a résztvevők eddig 23 különböző kötelező és választható térítésmentes kurzust hallgathattak. Az Alapítvány további pályázati programjainak fontos célja egyébként, hogy elősegítsék a Tudományos Diákköri Konferenciák (TDK) versenydolgozatainak, valamint a végzős hallgatók szakdolgozatainak hazai vagy nemzetközi publikációként való megjelenését.

A PhD ösztöndíj-támogató programról, a jelentkezési feltételekről bővebb információ itt olvasható:
https://issuu.com/padsalapitvany/docs/pads_final