A vállalkozók egyre kevésbé értik vásárlóikat

oracle
Oracle
Vágólapra másolva!
Napjainkban a fogyasztók teljesen más forrásból gyűjtenek információt, mint évekkel ezelőtt. A cégek nehezen tartják a lépést a vásárlói szokások változásával. Alig vizsgálják az ügyfelektől származó adatokat.
Vágólapra másolva!

A vásárlási szokások jelentősen átalakultak a digitalizáció terjedésének köszönhetően.

A fogyasztók egyre inkább a saját időbeosztásuk szerint,

az általuk kedvelt helyeken szeretnének vásárolni,

kevesebb időt hagynak a márkának.

Az értékesítési és marketing osztályoknak ezért még szorosabban kell együtt dolgozniuk, hogy megértsék fogyasztóikat és az érdeklődést vásárlássá alakítsák.

Az Oracle legújabb tanulmánya szerint azonban számos vállalkozás lemaradt ebben a folyamatban.

A kutatás szerint azonban a márkák mindössze

44 százaléka vizsgálja meg az ügyfelektől származó adatokat,

hogy jobban megértsék vásárlóikat.

A márkák negyven százaléka szerint

egyre fontosabb az értékesítés és a marketing közötti együttműködés,

44 százalékuk szerint pedig a fogyasztók vásárlásra ösztönzése sikeresebb, ha a két részleg szorosan együttműködik.

Oracle Forrás: AFP/2014 Getty Images/Justin Sullivan

A cégek azt tapasztalják, hogy a fogyasztók már

a vásárlás előtt tájékozódnak, használják a közösségi média felületeit, de fontos szerepet játszik a személyes ajánlás is.

A fogyasztók online források, marketinganyagok, független kutatások és ismerőseik véleményére támaszkodva gyűjtenek információt vásárlásaikhoz.

Ennek ellenére minden harmadik márka több mint egyharmada küzd azzal, hogy összekapcsolja értékesítési és marketing tevékenységét. Hasonló arányban gondolják úgy, hogy

teljes szervezeti átalakítás kellene ahhoz,

hogy egységes fogyasztói élményt tudjanak nyújtani.