A húsvét felpörgeti a bevételt

dolgozó nő Béres Tiborné csemegepult dolgozik EGYÉB TÁRGY eladó eladónő ÉLELMISZER ÉPÜLET felvágott Foglalkozás HÉTKÖZNAPI húsáru lámpa SZEMÉLY TÁRGY üzlet
Szerencs, 2015. március 22. Béres Tiborné eladó dolgozik a csemegepultban az Uni Coop élelmiszerlánc szerencsi üzletében 2015. március 22-én. A világörökségi területnek számító Tokaj-hegyaljai borvidék három településén, Sátoraljaújhelyen, Tarcalon és Szerencsen vasárnap is kinyitnak az Uni Coop boltjai. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A nagypénteki zárva tartás miatt erős húsvéti forgalomra számítanak a magyarországi üzletláncok. Az MTI készített körkép szerint az év egyik legforgalmasabb napjára számíthatnak. A húsvéti szokás szerint leginkább a sonkákat, tojásokat és a csokoládékat keresik a vásárlók.
Vágólapra másolva!

Ha csak a Spar üzleteiből indulunk ki, azt látni, hogy az átlag forgalomhoz képest

a másfélszeresére nő a bevétel.

A Spar magyarországi képviselete arra számít, hogy a tavalyi évhez képest is nagyobb lesz a forgalom.

Ilyenkor egyes húsfélékből és húskészítményekből a megszokottnál akár 50 százalékkal is többet vásárolnak az emberek, tojásból pedig kétszer annyit. A legnagyobb igény ilyenkor a füstölt, kötözött sonkára, a csirkemellre illetve a kacsatermékekre van.

illusztráció Forrás: MTI/Vajda János

Húsvétkor jelentősen megnő az édességekre is a kereslet, állításuk szerint akár 70 százalékkal is több fogyhat, míg az alkohol iránti kereslet 20 százalékkal ugrik. A legnépszerűbb italok közé sorolhatók a krémlikőrök, pezsgők és az ízesített sörök. Sokan otthon sütnek, így 60 százalékkal megnő a sütéshez szükséges alapanyagok forgalma is.

Mivel a termékek gyorsan kipörögnek az üzletekből és az ipar pedig nem dolgozik az ünnepek alatt,

előfordulhat a rövid szavatosságú, friss termékeknél az áruhiány.

A pénteki ünnepnap miatt a pékárú forgalma szombatra terhelődik át, ezért a pékáru-szállítók aznap gyakrabban szállítanak majd. Ezzel párhuzamban a tartóskenyér-készletet megemelték a boltokban.

A hazai Auchan áruház

teljes éves forgalmának a húsvét mintegy 10 százalékát, illetve a karácsonyi forgalom felét teszi ki.

Szerintük az idei hosszabb hétvége miatt, most korábbra tolódnak az ünnepi vásárlások, de a tavalyi évhez képest hasonlóan erős forgalomra számítanak. Itt is a standard húsvéti élelmiszerek a legkeresettebbek. Jelezték, hogy eladásuk csaknem harmadát a füstölt-főtt húsok jelentik.

A Tescónál az

ünnepeket megelőző három hét a második legforgalmasabb időszaka az áruháznak egy évben.

A növekedés itt is a klasszikus húsvéti termékeknél a legfeltűnőbb. Ők is a füstölt árukat, a tojást, az édességeket, a pékárut, azon belül is a kalácsot, a szeszes italokat és sütési alapanyagokat emelték ki, mellettük megemlítették még az olyan kiegészítőket is,mint a locsoló kölniket.

Viszonyításként:

a húsvéti szezonban annyi füstölt sonkát adnak el, mind egy átlagos fél év alatt,

továbbá erősödik a füstölt kolbászok iránti igény is. A vásárlók zöme inkább az M-es méretű tojásokat keresi. A prémium termékek ilyenkor élik fénykorukat. A termékek tízes és harmincas kiszerelései a kelendők.

Az Aldi az átlagos időszakhoz képest szintén jelentős forgalomnövekedést tapasztal. Nyilatkozatuk szerint

még nem lehet előre jelezni a húsvéti forgalom miatti változást,

mivel a nagypénteki ünnepnap miatt most először lesznek zárva az üzletek ebben az évben. De náluk is a tojást és a sonkát keresik a legtöbben.