Egyre több magyar vásárol külföldi webshopban

árverés, vásárlás, aukció, verseny, kereskedelem, online, web, net, internet, számítógép
Online vásárlás illusztráció.
Vágólapra másolva!
A GfK felmérése szerint 2016-ban tíz internetezőből már kilenc vásárolt online. A 2014-2016 közötti időszakban nőtt a külföldi oldalakon vásárlók aránya, igaz tízből hatan inkább a hazai webáruházakat részesíti előnyben.
Vágólapra másolva!

A GfK elvégzett egy kutatást, amely a 15-59 éves korosztály online vásárlási szokásait vizsgálta. Ebből kiderül, hogy a hazai internetezők körében

tízből kilencen vásároltak az interneten 2016-ban.

Évről évre nő azoknak az aránya, akik külföldi webshopokban vásárolnak, azaz olyan oldalakon, ahol a fizetés nem forintban történik.

Online vásárlás illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

2014-ben csupán csak 5 százalék, addig 2015-ben már 8 százalék, tavaly pedig

11 százalék nyilatkozott úgy, hogy amennyiben teheti, inkább külföldi oldalon vásárol.

Szinte mindig magyar oldalakon vásárol a válaszadók 27 százaléka, ez jelentős visszaesés a 2014-es 41 százalékhoz képest. A magyar oldalak kínálatát szinte mindig, illetve inkább előnyben részesítők

2016-ban az interneten vásárló 60 százalékát adták.

Egyre többen vásárolnak egyszerre külföldi és belföldi oldalakon is. 2016-ban pedig már négyből egy online vásárló vette figyelembe a hazai és a nemzetközi site-ok választékát is.