Amerikai pénzügyminiszter: Nem lesz valutaháború

andy warhol
Több mint 50 éve "festette" meg első egydollárosát, ami egy éve 32 millió dollárért, vagyis cirka 9 milliárd forintért kelt el egy londoni aukción.
Vágólapra másolva!
Az amerikai pénzügyminiszter szerint az Egyesült Államok nem kíván valutaháborúba keveredni más gazdaságokkal, annak ellenére sem, hogy Donald Trump elnök túl erősnek tartja a dollárt. Robert Mnuchin kijelentette, hogy az egészségügyi ellátórendszerről folytatott kongresszusi viták miatt egyelőre késik az adórendszer nagyszabású átalakításáról szóló tervek végrehajtása. 
Vágólapra másolva!

Robert Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette:

Hozzátette azonban, hogy továbbra is számít az adóreform idei végrehajtására.

Andy Warhol több mint 50 éve "festette" meg első egydollárosát, ami egy éve 32 millió dollárért, vagyis cirka 9 milliárd forintért kelt el egy londoni aukción Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Peter Macdiarmid

A londoni gazdasági napilap keddi kommentárja szerint az adórendszer átalakításáról is vita van a Trump-kormány és a törvényhozási frakciók vezetői között, és

a fő ütközési pontok egyike az a terv, amely illeték formájában gyakorlatilag megadóztatná az importot.

A Financial Timesnak nyilatkozó vezető amerikai kormányilletékesek valószínűtlennek nevezték, hogy ez a vitatott elem benne marad a tervezetben, annak ellenére is, hogy elhagyása tíz év alatt ezermilliárd dolláros rést ütne a republikánusok adóbevételi tervein.

Mnuchin elvetette azokat az aggályokat, hogy a Trump-kormány a dollár ereje miatt valutaháborúba bocsátkozna más országokkal.

Trump erről szóló múlt heti megjegyzéseiről a pénzügyminiszter azt mondta: az amerikai elnök "tényszerű kijelentéseket tett" a dollár erejéről, és "nagy különbség van a szavak és a tettek között".

Londoni pénzügyi elemzők szerint Trump nem is nagyon tudna hatékonyan és tartósan fellépni a dollár erősödésével szemben, tekintettel az amerikai monetáris politika szigorítási ciklusára.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza,

a Capital Economics jelenlegi előrejelzése például az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve 2017-ben és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre,

sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz, miközben az euróövezeti jegybank (EKB) és a Bank of Japan a belátható előrejelzési távlatban valószínűleg egyaránt folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát.

A legnagyobb gazdasági erőcentrumok e meredeken széttartó monetáris politikájának következményeként a Capital Economics előrejelzése szerint a dollár az idei év végére az 1 dollár/eurós árfolyamparitásra, illetve 120 jen/dollárra drágul a jelenlegi 1,07 dollár/euró, illetve 109 jen/dollár körüli árfolyamokról.