Két betű miatt magyarázkodik az Airbus

Airbus A-321, Wizzair, Budapest
Airbus A-321 bemutató, Wizzair, 2016.03.23.
Vágólapra másolva!
Üzleti jelentésében hibásan tüntetett fel egy országot az európai repülőgépgyártó. Az elütést átvette a Financial Times is, amely szerint Ausztráliában folyik vizsgálat az Airbus ellen. A vállalat szóvivője kínos magyarázkodásba kezdett a hiba miatt. Nem a francia vállalat az első, amely tévesen összekever két országot.
Vágólapra másolva!

Nagyon nem mindegy, hogy valaki Ausztriáról vagy Ausztráliáról beszél. Bár az eltérés csak két betű a két ország neve között,

a távolság viszont 16 ezer kilométer.

A hasonlóság miatt többen összekeverték már a két országot (akárcsak Budapestet és Bukarestet), így járt legutóbb az Airbus is.

A Financial Times a vállalat üzleti jelentését elemezve megemlítette, hogy az Airbus ellen több országban is eljárás van folyamatban, köztük Ausztráliában is.

De Ausztráliában semmilyen ügyben nem érintett az európai óriásvállalat.

A Wizzair Airbus A-321 repülője Fotó: Marton Szilvia - Origo

A valóság az, hogy az osztrák védelmi minisztérium februárban bejelentette, hogy

korrupció és megvesztegetés miatt perelni fogják a vállalatot

az Eurofighter konzorciummal együtt egy 2003-as üzlet miatt. Akkor a gyanú szerint túl drágán adtak el az országnak 15 vadászgépet.

A Reuters megkereste a vállalatot a problémával, és elmagyarázták, hogy pusztán elütésről van szó.

- mondta a szóvivő.

A két országot nem először keverik össze. 2004-ben például Ban Ki Mun, az ENSZ korábbi főtitkára köszönte meg az ausztrál házigazdáknak a vendéglátást - egy bécsi konferencián.