Ennyibe került az áprilisi hideg és havazás

áprilisi havazás, bükk
Bükkszentkereszt, 2017. április 21. A viharos erejű szélben és havazásban megdőlt villanyoszlopok Bükkszentkereszt határában 2017. április 21-én. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Megpróbáltuk kideríteni, mekkora többletkiadással járt a múlt heti havazás. A természeti károk felmérése még tart, a közutak tisztítása 80 millió forint pluszköltséget jelentett, a fővárosban pedig 2016-hoz képest idén április 19-ig tízszer több kérelem érkezett a Főtávhoz, hogy kapcsolják vissza a fűtést.
Vágólapra másolva!

Április 19-ére virradóan jelentős mennyiségű hó hullott az országba a sík vidékeken is. Ez elsőre szokatlannak tűnt, mert az utóbbi években folyamatosan melegebb volt az április a sokévi átlagnál: 2004 óta minden április melegebb volt a megszokottnál.

Idén azonban eddig úgy néz ki, hogy az áprilisi átlagos középhőmérséklet, ha csak kicsit is, de elmarad a sokévi átlagnak számító 11 Celsius-foktól, éppen annak a hétnek köszönhetően, amikor havazott.

Tízszer több fűtés-visszakapcsolás

Április 18-án és 19-én 2-3 fok volt a napi átlaghőmérséklet, nem véletlen, hogy a Főtávnál hirtelen megugrott az egyedi megrendelések alapján visszakapcsolt szolgáltatás száma, (hivatalosan április 15-ig tart a fűtési szezon). Általános tapasztalat, hogy 16 Celsius-fok alatt fokonként 6 százalékkal nő az energiafelhasználás attól függetlenül, hogy fával, gázzal vagy villannyal fűtenek-e.

16 fok alatt minden fok hőmérséklet-csökkenéssel 6 százalékkal nő a fűtéshez használt energia Forrás: Axel Friedrich

Így számolva tehát, abban

a két-három napban 60–80 százalékkal is többet fűthettek

az emberek. Április elején azonban három napon keresztül is magasabb volt a napi középhőmérséklet 16 foknál, így vélhetően akkor kevesebbet fűtöttünk. Vagyis egész áprilist nézve, nem kell nagyobb fűtésszámlára számítani, a sokévi átlaghoz képest többletköltséget e tekintetben nem okozott a havazás. 2013-ban például április első 19 napján több helyen ment a fűtés, mint idén – 2016-hoz képest azonban majdnem tízszer több visszakapcsolás volt a Főtávnál.

Az utak tisztítása nem került sokba

Ami a közúti többletköltségeket illeti, elsősorban a szóróanyag beszerzése jelentette a többletköltséget. A főváros útjait áprilisban a téli időszak után tisztítanák, mosnák, aminek a költsége nagyjából megegyezik azzal, hogy most hóeltakarításra, szórásra volt szükség - válaszolta az Origo kérdésére a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. A síkosságmentesítő anyag beszerzésére bruttó 3,46 millió forintot kellett többletköltségként kiadnia a társaságnak.

A leesett hó szerencsére gyorsan olvadt, a takarításra csak rövid ideig volt szükség Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az ország útjainak tisztítása, szórása az első kalkulációk szerint 77 millió forintba került

– közölte a Magyar Közút Zrt. Azt azonban hangsúlyozzták, hogy az utókalkuláció során ennél némileg magasabb összeg jön majd ki; illetve hogy az utakban jelentős károk is keletkeztek, ez a helyreállítás pedig nagyságrendekkel magasabb összeg lesz majd. Még folyik a kárfelmérés.

Félmilliárdos ingatlankár

A lakóházakban már jóval nagyobb kárt okozott országszerte a vihar és a havazás.

  • Összesen 6500 kárbejelentést kaptak a biztosítók,
  • a károk becsült összege meghaladja az 500 millió forintot

– közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége. Főleg tetők sérültek meg a hó súlyától, illetve beázások voltak jellemzőek. Átlagosan egy-egy ingatlanban 80-85 ezer forintos kár keletkezett.

Viszonyításképpen érdemes felidézni a legutóbbi tavaszi hóesést, amely sokkolta az országot 2013. március 15-én. A most áprilisi havazás károkozás tekintetében a nyomába sem ért.

A 2013 március 15-i havazás után

  • több mint 46 ezer kárbejelentést regisztráltak a biztosítók,
  • majdnem négymilliárd forintnyi rongálódást okozott a rossz időjárás.

A természeti kárbecslés még tart

Megkerestük a Pilisi Parkerdők Zrt.-t is, hogy megtudjuk, mekkora kárt okozott az áprilisi havazás az erdőkben. Tájékoztatásuk szerint az előzetes kárfelmérés a jövő hétre készül el. Ugyancsak nem tudni pontosan, hogy a Mátrában és a Bükkben, ahol a legtöbb hó esett, mekkora kár keletkezett az erdőkben és az erdei infrastruktúrában.

A viharos szél és a vizes hó sok fát megroppantott a Bükkben Forrás: MTI/Vajda János

A Rám-szakadék még le van zárva

A főváros környékén már minden, korábban a havazás miatt lezárt túraútvonalat megnyitottak a hosszú hétvége előtt – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. Egyedül a Rám-szakadék maradt lezárva a jövő hét végéig.

A problémát elsősorban az okozta, hogy a fák, növények már lombosak voltak, így sokkal több hó tudott rajtuk megtapadni, a nagyobb súly pedig könnyebben törte le az ágakat, vagy akár az egész növényt.

Nem valószínű azonban, hogy a kár nagysága elérné azt, amit az emlékezetes 2014 decemberi ónos eső okozott az erdőkben.

Akkor a Pilisi Parkerdő 60 ezer hektáros területének harmada károsodott, ebből 7-8 ezer hektár súlyosan.