Irreális elvárásokkal keresnek munkát a fiatalok

Vágólapra másolva!
Egyre jobban kitolódik az egyetem, főiskola befejezése után a munkába állásig tartó időszak. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a munkáltatók új készségeket várnak el a jelentkezőktől, míg a pályakezdőknek irreális elvárásaik vannak – közölte az Adecco munkaerő-közvetítő.
Vágólapra másolva!

Mint írják, az Eurostat április elején közzétett adatai szerint az elmúlt hét évben csaknem 10 százalékkal, 28,1 százalékra nőtt a foglalkoztatottsági ráta ebben a 15–24 éves korcsoportban, ami a hazánkban nemrég indult duális képzések során megkötött munkaszerződések hatására várhatóan tovább fog bővülni.

Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, a munkáltatók több mint 40 százaléka nem talál az igényeinek megfelelő képzettséggel rendelkező munkavállalót.

A cégek leginkább olyan dolgozókat keresnek, akiknek már van munkatapasztalatuk.

Az Adecco által 2016-ban 13 országban készített felmérés eredménye szerint viszont a 18–30 éves korosztály több mint 60 százalékának pont ez a munkahelyi tapasztalat hiányzik az álommunka megszerzéséhez.

Emellett a fiatalok nem tudják, hogy a személyiségükhöz, készségeikhez milyen szakma illik a legjobban. Ezek miatt

az iskola és a munka közötti átmeneti időszak egyre hosszabbá válik

a munkáltatók új készségigényei és a fiatal munkavállalók irreális elvárásai miatt.

Ezt a munkaerőpiaci feszültséget enyhítheti az Adecco Experience Work Day programja, amelyben Magyarországon évről évre

12 fiatal kap gyakorlati lehetőséget, szakmai tanácsot és segítséget a munkakezdéshez.

A 46 országban évente megtartott nyílt nap lényege, hogy a jelentkezők egy napig testközelből láthatják az Adeccónál dolgozók munkáját, és kérdéseikre a gyakorlatban, éles helyzetben kaphatnak választ. Idén április 26-án a HR, a marketing, a pénzügyi, a sales és az IT-osztály működésébe pillanthatnak be a jelentkezők.