Sokallja a fűtésszámlát? Így cseréljen olcsón kazánt

kondenzációs kazán kéményseprő kazáncsere
Budapest, 2016. július 4. A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) kéményseprője egy csepeli házban a kondenzációs gázkazánt és annak égéstermék-elvezető csövét ellenőrizi és fotózza a Fenyves úton 2016. július 4-én. A kötelező kéményellenőrzés és -tisztítás július 1-jétől ingyenes és magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) került. Korábban a kéményseprés már olyan drága volt, hogy sokakat ez riasztott el a rendszeres ellenőrzés megrendelésétől. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az utóbbi években jelentősen csökkentek a rezsiköltségek, ennek ellenére az átlagos magyar lakás állapota alapján még további nagymértékű spórolásra lenne lehetőség. Sokat nyerhetünk, ha a szabályváltozások miatt egyébként is le kellene cserélni a gázkazánt. A modern kondenzációs kazánok magasabb hatásfoka évente átlagosan 50-70 ezer forint megtakarítást hozhat, cserébe viszont 600 ezer–1 millió forintos beruházásra van szükség. Igen ám, de ha lakástakarékot is igénybe veszünk, vagy esetleg pályázunk, akkor a 10-15 éves megtérülési idő a harmadára is csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Függetlenül az utóbbi bő 5 évet felölelő fokozatos rezsicsökkentéstől, a többségnek nem lenne ellenére, ha még kevesebbet kellene havonta fizetni a gázért, az áramért vagy a vízért. Számtalan formában tehetjük meg, hogy korszerűsítjük az otthonunkat, és energiahatékonyabb rendszert építünk fel. Ide sorolható a korábbi cikkünkben bemutatott napelemrendszer is, ami akár 10 éven belüli megtérüléssel elérhető.

De ugyanígy ebbe a sorba illik a gázkazán cseréje is, ami a fűtési költségeinket csökkentheti.

Azért is gondoltuk, hogy foglalkozunk a témával, mert a nyár folyamán európai uniós forrásból vissza nem térítendő támogatásra lehet majd pályázni, a lakástakarékpénztári megtakarítást természetesen itt is fel lehet használni (sőt az áthidaló kölcsönt is), ráadásként pedig kedvezményes lakáshitel is elérhető a lakás/ház korszerűsítésére.

Pontosan mit várhatunk a kondenzációs kazánoktól?

Az európai uniós kazáncsere-rendelet értelmében

Magyarországon 2016 közepétől már csak kondenzációs kazánt lehet beszereltetni

(csak 86 százaléknál magasabb hatásfokú berendezések telepíthetők). Bizonyos fajtájú és teljesítményű kazánokkal felszerelt társasházi lakások az utolsó pillanatban 2018-ig haladékot kaptak.

Ennek ellenére sokan azzal találhatták szembe magukat, hogy akár a még jól működő – de idősebb – kazánjukat is le kellett cserélni a kondenzációs kazánra, mert ez a leglogikusabb döntés, hacsak nem volt éppen egy vadonatúj készülékük.

Az új gép nagy előnye a magasabb hatásfokban rejlik,

többek között úgy, hogy képes a korábban pazarló módon a kéményben elszálló meleg füstgáz egy részét már a gázkazán belsejében felhasználni.

Egy kéményseprő a kondenzációs gázkazánt és annak égéstermék-elvezető csövét ellenőrzi és fotózza Forrás: MTI/Marjai János

Már ez is komoly pénzügyi kihívások elé állította az embereket, de a probléma csak súlyosbodott, hiszen mint kiderült, a kémények többsége nem volt megfelelően bélelve az új technológiához.

A kéménybélelés megtervezése, kivitelezése és anyagköltsége is jelentős teherrel járt.

Továbbá a társasházak esetén nem volt megengedett a hagyományos és a kondenzációs kazán egyidejű működése, vagyis mindenkinek egyszerre kellett volna a cserét megejtenie. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek a kazánok teljesen zárt rendszerűek, vagyis meg kellett oldani, hogy ne a lakásból használják fel a levegőt a gázkazánok.

A korábbiak fényében a teljes kivitelezés egy lakásra lebontva bőven meghaladhatta magának a gázkazánnak a beszerzési árát.

Ha 300 ezer forintos kondenzációs kazánról beszélünk, akkor a teljes beruházás költsége könnyedén 600 ezer forint fölé emelkedhetett egy átlagos lakás esetében.

De nem állunk messze a valóságtól, ha 1 millió forintos kiadást feltételezünk.

Ezért cserébe a kazán gázfogyasztása minden egyéb változatlansága esetén 20-30 százalékkal eshet vissza, ami egy átlagos lakás esetében 50-70 ezer forint megtakarítást jelenthet éves szinten a gázszámlából. Attól függően, hogy mekkora munkát jelent a kazán cseréje, úgy változik a megtérülési idő is. Egy drágább átalakítás és alacsonyabb hatékonyságjavulás esetén akár két évtized is lehet a megtérülés, míg olcsóbb esetben és nagyobb fogyasztás-visszaesés esetén 8 év alá esik a megtérülés.

Fontos hangsúlyozni, hogy maga a kazán a fogyasztáseséssel 4-5 éven belül visszahozza az árát. A lakástakarék nyújtotta állami támogatást és/vagy európai uniós pályázatot kihasználva viszont drasztikusan csökkeni tud a megtérülési idő. Ennek tudatában nem irracionális feltételezés 5 éven belüli megtérüléssel számolni.

A következő lakástakarék-kalkulátorral a legkedvezőbbet is megtalálhatja!

Érdemes már előre készülni a cserére!

Amennyiben megoldható, akkor érdemes kivárni a cserével, mert

lakástakarékkal, az állami támogatást is kihasználva, 4 év alatt előteremthetjük a szükséges összeget csak megtakarításból.

Havi 10 ezer forint megtakarítással 4 év után 590 ezer forintunk lehet, amiből 135 ezer forint állami támogatás (a befizetés 30 százaléka, maximum 72 ezer forint évente). Ugyanezt a számítást a drágább korszerűsítésre elvégezve azt találjuk, hogy havi 17 ezer forintból 4 év alatt meglesz a közel 1 milliós költségvetés.

Esetleg még azt is megtehetjük, hogy gyorsan indítunk egy lakástakarékot, és szinte rögtön áthidaló kölcsönt veszünk fel. Ez azért lehet jó választás, mert nem kell megvárnunk a legalább 4 éves megtakarítási időszak végét. Külön előny, hogy a lakástakarékok fix kölcsönt adnak, ami a kereskedelmi bankok lakáshiteleivel összehasonlítva is előnyösebb tud lenni.

Ismerve a lakosság megtakarítási képességét és azt, hogy sokan nem is rendelkeznek vésztartalékkal, vélhetően sokak számára a hitelfelvétel lehet az egyetlen kiút. Sok esetben sajnos rá leszünk kényszerülve a cserére, mert a társasházakban a többség éppen a cserére és a korszerűsítésre szavaz. A bankok kínálatában elérhetőek korszerűsítésre egyedi hitelek is, de társasházak közösen is felvehetnek kedvezményesen hitelt, amiért cserébe időlegesen a közös költség fog megnőni.

A kormány döntése értelmében az Otthon Melege program is folytatódik,

júniustól pedig kifejezetten gázkazánok cseréjére lehet pályázni. Az uniós forrás vissza nem térítendő,

a beruházás maximum 40 százalékát, de legfeljebb 700 ezer forintot nyerhetnek a sikeres pályázatbeadók. A rendszer apró szépséghibája, hogy utófinanszírozású, vagyis nekünk a több százezer forintos támogatási összeget meg kell hiteleznünk, majd a számlák bemutatása után azt jóváírják számunkra.