Öt éve nem volt ilyen eredményes a lízingpiac

kamion, teherautó, fuvarozás, fuvarozó cégek, áruszállítás, adóemelések
Vágólapra másolva!
Lendületesen kezdte az évet a lízingpiac: a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos bővülést jelent - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Vágólapra másolva!

A legtöbb szegmensben növekedés volt, kiugró bővülést ért el többek között az termelőeszköz-, a gép- és a flottafinanszírozás. A Lízingszövetség az idén további fejlődésre számít,

elsősorban a kis- és középvállalkozások eszközfinanszírozási igényei miatt.

Az elmúlt öt év legjobb eredményével zárta az első negyedévet a magyarországi lízingpiac. A finanszírozott összeg, azaz az új kihelyezések 127,5 milliárd forintra rúgtak, ami 23 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakában elért 103 milliárdhoz képest. Ráadásul 2013 óta messze a legmagasabb első negyedéves összeg.

„Bőven a várakozások felett teljesített a piac, 2017-re ugyanis 5 százalékos bővülést vártunk" - értékelte az első negyedéves teljesítményt Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. A negyedéves adatokból kiderül az is, hogy a tőkekintlévőség is emelkedetett. „A múlt évi trendforduló után az idei első negyedévben pedig folytatódott az emelkedés", - fogalmazott Tóth Zoltán.

Autók, gépek, eszközök

A Lízingszövetség összeállítása szerint szinte valamennyi szegmensben nőtt a finanszírozott összeg. A flottaszegmensben éves összevetésben 34 százalékkal 18,3 milliárd forintra, a növekedés itt bőven meghaladja a teljes autópiac bővülését, és a jó évkezdés miatt az egész évben bővülés várható. A személyautóknál a tavalyi átlagos 24 százalékról 27,5 százalékra nőtt a finanszírozási arány, a magánszemélyeknél pedig 29 százalékról 31 százalékra. Így jelentősen emelkedett a finanszírozott összeg a magánszemélyek újautó-vásárlásainál.

A nagy-haszongépjárműveknél 19 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, a géplízing pedig jóval nagyobb mértékű, 28 százalékos bővülést ért el.

A mezőgazdasági gépeknél ugyancsak számottevően, 34 százalékkal 12 milliárd forint fölé került a finanszírozott összeg. Tóth Zoltán azonban elmondta, hogy összegszerűen ebben a szegmensben viszonylag alacsony, 3 milliárd forintos növekedést jelent a kihelyezésben és mivel az első negyedév szokásosan jóval gyengébb volt, az egész éves teljesítményt egyelőre nehéz megjósolni. A termelőeszközöknél a finanszírozott összeg 36 százalékkal közel 15 milliárd forintra nőtt.

Egyre nagyobb az igény a lízingre

„A különböző szegmensben elért növekedés egyértelműen arra utal, hogy a vállalkozások kedvező, rugalmas megoldásnak tartják a lízingfinanszírozást, legyen szó autó-, flotta-, gép- vagy eszközbeszerzésről" - hangsúlyozta a főtitkár. Valamint úgy tűnik, a magánszemélyek is kezdenek lassan visszatérni az új személygépjárművek lízingeléséhez.

Nőtt a teherjárműveknél a lízingköltés Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

A jelentős növekedést eredményező első negyedév után a Lízingszövetség arra számít, hogy az idén folytatódik a finanszírozott összeg növekedése a legtöbb lízingpiaci szegmensben illetve a tőkekintlévőség emelkedése is. A növekedés azért is valószínűsíthető, mert az idén várhatóan a tavalyinál jóval tempósabban növekedhet a gazdaság, emellett a beruházások is emelkedő pályára állnak. Mindezek pedig az eszközfinanszírozás számára növekedési lehetőséget jelentenek.

Rövid és hosszabb távon egyaránt arra törekszenek a magyar lízingcégek, hogy a járműfinanszírozás mellett a vállalkozások bármilyen eszközigényéhez forrást biztosítsanak.