Hat évig csak ráfizettek a biztosítók

koccanás, baleset
Vágólapra másolva!
Hat év után "normalizálódott" a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac: a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a biztosítók által fizetett költségek és kártérítések összege újra kevesebb lett, mint az üzletági díjbevételé - írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A cikk szerint mindehhez nem lett volna elegendő a kgfb-díjbevételek drasztikus emelkedése - a 2014-es 9,2 és a 2015-ös 19,6 százalék után tavaly 24,3 százalékkal több díjat szedtek be a biztosítótársaságok -, arra is szükség volt, hogy a kárkifizetések is jól alakuljanak.

Több a bevétel, kevesebb a kifizetés Forrás: 123RF

Az egy szerződésre jutó kárkifizetés a 2015-ös 18 ezer 991 forint után tavaly csak 16 ezer 792 forint volt a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai alapján.

Az MNB szerint a kialakult díjszintek már megfelelők - ugyanakkor nem tudni, hogy a sérüléses balesetek költségei nem ugranak-e meg a jövőben.