Külföldi piacra segíti a vállalkozókat az Exim Bank

Urbán Zoltán az EXIM (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) vezérigazgató
Urbán Zoltán az EXIM (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) vezérigazgató 2017.05.11.
Vágólapra másolva!
Százmilliárd forintos új hitellehetőséget nyújt a magyar vállalkozók számára az Exim Bank és Biztosító. Az új programban az exportra termelő mikro-, kis- és közepes vállalkozások több mint 50 százalékát szeretnék bevonni 2021-ig.
Vágólapra másolva!

A magyar vállalkozóknak kedvező hitellehetőséget Urbán Zoltán vezérigazgató részletezte. Elmondta, a Jövő exportőrei nevű programmal elsősorban a

kis- és középvállalkozásokat finanszírozzák,

illetve nem feledkeznek meg az Európai Unióba, valamint a fejlett piacokra exportáló vállalkozásokról sem. Céljuk többek között, hogy a

külföldi piacon nagyobb hangsúlyt kapjanak a magyar termékek,

valamint hogy nőjön a foglalkoztatás.

Urbán Zoltán, az Exim Bank és Biztosító vezérigazgatója Forrás: EXIM

Urbán Zoltán hangsúlyozta, az egyik

célország Irán,

mégpedig azért, mert Magyarország ide 350 millió euró értékben exportál. Az Exim a program sikere érdekében már együttműködési megállapodást kötött egy iráni bankkal és egy biztosítóval is.

A vezérigazgató azt is hozzátette, az iráni főváros szándéknyilatkozatot kötött arról, hogy

600 buszt rendel Magyarországtól,

ez pedig a magyar export egyik legnagyobb sikere lehet. Növényvédő szerek, vetőmagok, növényi tápanyagok, műanyagipari termékek exportját is megkezdték, illetve további tárgyalások folynak orvosi berendezések és takarmánykeverék exportálásáról is.

Az Exim Bank számokban

Urbán Zoltán kiemelte, az Exim az elmúlt 15 évben sosem volt veszteséges a tőkeemelések a portfolió bővítését, az üzleti aktivitás növelését szolgálják. Hozzáfűzte, hogy a 2016-os 44,7 milliárd forintos tőkeemelés mellett az Exim a tevékenységével

280 milliárd forinttal járult hozzá a hazai GDP növekedéséhez.

A keleti és déli nyitás stratégiájában is fontos szerepet vállal a bank, a program meghirdetésekor 133 ország kockázati felmérését végezte el, a megállapított országlimitek alapján támogatni tudják a magyar exportőrök értékesítéseit ezekben a térségekben.

Fotó: Origo

A vezérigazgató hozzátette, az év végére az Exim hitel- és garanciaállománya várhatóan meghaladja a 920 milliárd forintot. Tavaly

442 milliárd forint új hitelt folyósítottak,

melynek több mint 20 százaléka az ázsiai térségbe irányuló exportot szolgálta, főleg a külpiacokon megjelenő kis- és közepes vállalkozások számára.

Az Exim 826 milliárd forintnyi hitel- valamint 29 milliárd forintnyi garanciaállománnyal zárta az évet és 511 milliárd forintnyi többlet export, valamint 51 milliárd forintnyi belföldi többlettermelés megvalósulását támogatta.