Kilőtt a magyar gazdaság

feketemunka, építőmunkások egy párizsi építkezésen
Vágólapra másolva!
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a magyar gazdasági növekedés 2017 első negyedévében. A gazdaság teljesítménye 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez több szempontból is rekordnak számít.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a gazdasági növekedésre vonatkozó első negyedéves adatokat.

Ebből kiderül, hogy

a magyar GDP 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben

az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt a gazdasági növekedés.

Az előző negyedévhez képest is bővült a gazdaság, 2016 negyedik negyedévéhez viszonyítva

1,3 százalékkal emelkedett a GDP az idei első három hónapban.

A nyers növekedés 4,1 százalékos volt, a kiigazított 3,7 százalékos Forrás: KSH

Az első negyedévi GDP-adat felülmúlta a várakozásokat, hiszen

az elemzők 3,5 százalékos bővülést vártak.

A mostanihoz fogható növekedést utoljára 2014 második negyedévében lehetett tapasztalni, akkor a GDP 4,5 százalékkal emelkedett.

Első negyedévben 2006 óta nem volt magasabb növekedés.

Reagált a tőzsde

A hír hatására erősödött a forint, egy eurót 308,77 forintért, míg egy dollárt 280,01 forintért lehetett venni 10 órakor.

A tőzsde is emelekedéssel kezdte a napot, a BUX-index 0,3 százalékos erősödéssel nyitott, míg az OTP tovább szárnyal, és 0,9 százalékot erősödve már 8573 forintért jegyzik a bank részvényeit.

Az ipar, építőipar is erősen nőtt, amiben az alacsony, előző évi bázis is szerepet játszott, míg a piaci szolgáltatások hozták a szokásos növekedési ütemet – mondta Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője.

Az építőipar 24,7 százalékkal emelkedett az idei első három hónapban

a tavalyi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékos visszaesést szenvedett el.

Illusztráció Forrás: AFP/Roger Rozencwajg

Az idei növekedésben valószínűleg az uniós támogatások hatása is látszik. Az iparban a feldolgozóipar, azon belül a járműgyártás, a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártása és a gyógyszergyártás is megugrott.

A főosztályvezető szerint a kereskedelemben éreztette a hatását, hogy

jelentősen nőtt az első alkalommal forgalomba helyezett új autók száma,

ami a háztartásokon túl a vállalkozások által vásárolt tételeket is tartalmazza.