Kétezer új buszt vesz a Volán

buszgyártás, magyar buszgyártás, Ikarus
Vágólapra másolva!
Szinte kizárólag hazai gyártású buszokat vásárolnak majd a Volán-társaságok a 2020-ig tartó programban. Idén 423 járművet szereznek be.
Vágólapra másolva!

Nagyjából kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében 2017 és 2019 között – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Varga Mihály közölte, hogy a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) a március 13-i ülésén elfogadta a Volán-társaságok járműbeszerzéseit lebonyolító szervezet, a Volán Buszpark Kft. hároméves tervét.

Ez 1849 új autóbusz vásárlását tartalmazza,

a beszerzés fedezetét a nemzetgazdasági tárca biztosítja.

A Volán-társaságok

  • 2017-ben 423,
  • 2018-ban 533,
  • 2019-ben 893

új autóbuszt vehetnek.

Szinte kizárólag hazai gyártású típusokat vesznek majd Forrás: --

A beszerzések 97 százaléka várhatóan hazai gyártók típusaiból kerül ki. A cél, hogy a közszolgáltatás keretében üzemeltetett

buszok átlagéletkorát 10 évre csökkentsék 2020-ig.

A miniszter hozzátette, tavaly 170 autóbuszt vett a Volán Buszpark Kft, a kormány 20,9 milliárd forintot fordított a beszerzése. Idén már 86 járművet megrendelt járművet már leszállítottak, további 180 alacsony padlós busz gyártása pedig folyamatban van.