Jól tekernek a hazai kerékpárgyártók

nk20141208
Kerékpárok sorakoznak az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának sátrában. Az esztergomi Neuzer kerékpárgyár által készített négyszázhatvan darab új kerékpárt a polgárőr egyesületeknek adták át
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben emelkedett a hazai kerékpárgyártók által készített biciklik száma, az egyre magasabb átlagárak miatt viszont az árbevételük ennél nagyobb mértékben nőtt. A magyar kerékpárgyártás túl van a válságon, de a pozitív eredmények elsősorban az exportnak köszönhetőek.
Vágólapra másolva!

A magyar kerékpárgyártók nettó árbevétele a 2011-es évinek több mint a duplájára emelkedett 2015-re. A 2013–2014-ban keletkezett 5 milliárdos árbevételcsökkenést is kiigazította a gyártók teljesítménye. A működő vállalkozások száma pedig nem mutatott számottevő változást 2011 óta – közölte Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A biciklik majdnem felét külföldön adják el. Képünk illusztráció Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A piaci szereplők gazdasági helyzete stabilnak tűnik, felszámolás, végrehajtás csak mutatóban indult az elmúlt években ellenük.

A 2014-es visszaesést követően évről évre egyenletesen növekedett az alkalmazotti létszám,

jelenleg az egyéni vállalkozásokat nem számítva 1002 főt alkalmaznak a magyarországi kerékpárgyártással foglalkozó vállalkozások.

A magyarországi kerékpárgyártás számokban

Működő cégek számaNettó árbevétel (milliárd forint)Létszám (fő)
20114321,4564
20123925,9561
20133735,3883
20144530,3751
20154447,9879
201643Nem lezárt év963
201741Nem lezárt év1002

A pozitív eredményeket némiképp árnyalja, hogy a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) statisztikái szerint a hazai kerékpáreladások száma évről évre csökken.

A válság évében, 2008-ban eladott 295 ezer kerékpár 2016-ra 220 000 darabra csökkent.

Hasonló tendenciát mutatott a hazai gyártók termelése is. 2008-ban még 497 ezer biciklit gyártottak Magyarországon, ez 2014-re 345 ezerre csökkent és lassú növekedéssel érte el 402 ezres darabszámot 2016-ra. Az eladott kerékpárok tekintetében el megfigyelhető, hogy

az átlagár kis mértékű, de folyamatos növekedést mutat.

Ennek oka, hogy a vásárlók már nem a legolcsóbb kerékpárokat vásárolják meg. Az is közrejátszik, hogy az évek során a devizaárfolyamok változása miatt az alsó szegmens termékeinek árai is magasabbak lettek.

A középső árkategóriában ugyanakkor némi erősödés mutatkozik, a legfelső árkategóriában pedig stagnált az eladások száma. Az elektromos kerékpárok hazai elterjedése a magas fogyasztói ár miatt, még nem kezdődött meg.

A hazai piacot öt nagy gyártó uralja. A többi vállalkozás, amelyek tevékenységi körében szerepel a kerékpárgyártás, csak nagyon kis mennyiségben, évente kétezernél kevesebb biciklit állítanak elő. Ezzel elenyésző a hatásuk a szegmens teljesítményére – közölte az Opten projektmenedzsere.

A 2014-ben meginduló jelentős bevétel növekedés oka, hogy

az elektromos kerékpárok iránt a nyugat európai piacokon jelentősen megnövekedett a kereslet.

A nagy gyártók ezekre az igényekre reagálva elkezdték az elektromos meghajtású (pedelec) kerékpárok gyártását és exportját. Tavaly 87 ezer kerékpárt exportáltak, elsősorban a nyugat-európai országokba.

A jövő kérdése, tette hozzá Hantos Zoltán, hogy az új innovatív technológiák és a külpiacok továbbra is növekedési pályán tudják tartani a hazai kerékpárgyártást, vagy a magyarországi gyenge vásárlóerő miatt újabb visszaesésre kell felkészülnie a piac szereplőinek.