KSH: A vártnál is jobban nőtt a GDP

alulnézet ellenfény építkezés ÉPÜLET épületfotó épülő ház félkész épület FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTECHNIKA FOTÓTÉMA lakópark NÉZET
Debrecen, 2017. január 23. A betonozó tölcsérrel egyszerre 1 köbméter friss betont emelnek az emeleti zsaluzatba a Dóczy Lakópark építésén. A debreceni Hunép Universal cégcsoport saját beruházásban és kivitelezéssel építi a lakóparkot, amiben 224 lakásos három tömbből álló épületegyüttes készül. Szakmai és pénzügyi előrejelzések szerint idén tovább folytatódik az építőipar termelésének, 2016 őszétől tapasztalható növekedése. Az várható, hogy az ágazatot a magánberuházások és a lakásépítés lendíti tovább. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt. A 4,2 százalékos nyers adat

2014 második negyedéve óta a legnagyobb növekedési ütemet mutatja,

a szezonálisan és naptárhatással kiigazított 3,8 és az előző negyedévhez mért 1,3 százalékos növekedési ütem megegyezik a két évvel korábbival.

A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások 3,0 százalékos és az ipar 6,8, ezen belül a feldolgozóipar 7,8 százalékos növekedése járult hozzá.

Az építőipar teljesítménye 24,6 százalékkal emelkedett

az egy évvel korábbi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékkal elmaradt a 2015 első negyedévitől. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

24,6%-ot emelkedett az építóipar Forrás: MTI/Oláh Tibor

A szolgáltatások körében a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 4,8 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 2,0 százalékkal növekedett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,6 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye lényegében stagnált. A hitelintézetek jutalékegyenlege javult, viszont a pénzügyi közvetítés közvetetten mért szolgáltatási díja csökkent.

A bruttó hazai termék első negyedévi, 4,2 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 1,6, az építőipar pedig 0,4 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 0,2 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

Nőtt a háztartások fogyasztása

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A háztartások fogyasztási kiadása 3,5 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás kiugró mértékben, 28,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 10,2 százalékos volt az éves visszaesés.

Külkereskedelmi aktívum

A külkereskedelmi forgalomban folyó áron 759 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 9,4, az import 10,0 százalékkal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 9,4, a behozatal 10,7 százalékkal bővült. Az idegenforgalmat is beleértve

a szolgáltatások exportja 9,4, importja 6,4 százalékkal nőtt

az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH.

A végső fogyasztás 0,9, a bruttó felhalmozás 2,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,4 százalékponttal emelte a GDP első negyedévi növekedési ütemét.