Sok az üres lakás a kistelepüléseken

Körbeszigetelte a lakását? Megtakarít, de nagyon rosszul járhat, penészes lakás, szigetelés után
Budapest, 2009. július 23. Egy munkás kicserél egy ablakkeretet az ország legnagyobb lakóházának felújítási munkálatai során a főváros III. kerületében, a Szőlő utcában. Az épület 886 lakása 3000 embernek szolgál otthonául. A lakóközösség egyszerre nyerte el az Európai Unió, a helyi önkormányzat és az állam támogatását a 2009 júliusában megkezdett rekonstrukcióhoz. A nyílászárók cseréje és a homlokzati szigetelés mellett a lakóház napenergiából nyeri a használati meleg vizet. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Kétféle oka lehet annak, hogy üresen áll egy egyébként lakható lakás. Az egyik az, hogy a tulajdonosa nem tudja eladni, a másik pedig, hogy nem akarja kiadni, mert gyerekének, unokájának szánja – véli Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Vágólapra másolva!

A szakértőt az M1 műsorában arról kérdezték, miért lehetséges az, hogy az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma, amikor az ingatlanpiac továbbra is pörög.

Forrás: MTI/Beliczay László

Mint mondta,

Budapesten és a nagyvárosokban csökken az üres ingatlanok száma,

de a kisebb vidéki településeken egyre több az olyan, amelyben nem lakik senki. Az összes üres lakás 19,5 százaléka Budapesten volt 2016-ban szemben a 2011-ben mért 25 százalékkal; a vidéki kis településeken 15 százalékra nőtt ez az arány – tette hozzá.

Az üres lakások állapota Balogh László szerint attól függ, mennyit hajlandó rá költeni a tulajdonos.