Tízmilliárdos rezsitartozást halmoztak el a társasházak

Vágólapra másolva!
A rezsicsökkentés ellenére is megháromszorozódhatott a társasházak kintlevősége az elmúlt néhány évben - közölte a Magyar Nemzettel a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke.
Vágólapra másolva!

Farkas Tamás a hétfői lapszámban hozzátette: az óvatos megfogalmazás azért indokolt, mert a közös költségek elmaradásáról senki nem vezet hivatalos statisztikát. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) legutóbbi, 2015 végén készült mintavételes felmérése szerint

9,5-10,5 milliárd forint lehetett a kintlevőség, ami azóta valószínűleg tovább növekedett.

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke, Kaplonyi György szerint nem ennyire magas az elmaradások összege, de egyre többen vagy egyre nagyobb tételben nem fizetik be a kötelező közös költséget.

A LOSZ elnöke elmondta: az érdekkörükbe tartozó házkezelő szervezeteknél a hátralék akkor okoz igazán problémát, ha mértéke meghaladja az éves bevétel 10 százalékát. Likviditási gond esetén elsősorban karbantartásra, felújításra jut kevesebb.