Felpörgött a pályázatírás

IBM MVM workshop 
Az MVM Group Edison Light up pályázatának 2. fordulója
2017.05.23.
Az MVM Group Edison Light up pályázatának 2. fordulója 2017.05.23.
Vágólapra másolva!
A Széchenyi Programiroda az idén eddig több mint kétszer annyi érdeklődőnek nyújtott ingyenes pályázati segítséget, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Miniszterelnökség alatt működő állami fejlesztéspolitikai tanácsadó vállalat.
Vágólapra másolva!

Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: 2017 első felében mintegy 23 200 esetben adtak tanácsot, tájékoztatást az uniós pályázati lehetőségekről, több mint 17 600 ügyfelet személyes találkozókon, 5600 érdeklődőt települési fórumokon, konferenciákon értek el.

Tanulni kell helyesen pályázatot írni Fotó: Polyák Attila - Origo

A nonprofit társaság a Széchenyi2020 programok bemutatására az idén 236 rendezvényt szervezett, a résztvevők 44 százaléka a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, 23 százaléka a települési önkormányzatok, mintegy 12 százaléka az állami és önkormányzati fenntartású intézmények, 10 százaléka a civil szektor képviselői, 11 százaléka egyéb szervezetek közül került ki.

A Széchenyi Programiroda országszerte 60 ügyfélszolgálati ponton érhető el,

ahol 180 tanácsadójuk dolgozik. Térítésmentes szolgáltatásai kiterjednek a pályázati ötletadástól és előkészítéstől, a projekttervezésen és a konkrét megvalósításhoz kapcsolódó szakmai közreműködésen át, egészen a projektzárásig.