Tudta? A legmenőbb infocégekkel osztozunk mindennapjainkban

2017.06.28. 16:26

Jelentős az átrendeződés a globálisan leginkább meghatározó brandek listáján az évtizeddel korábbi állapotokhoz képest. A Kantar Milward Brown módszertanára épülő BrandZ lista élbolyában olyan technológiai óriások foglalnak helyet, amelyekkel – termékeik és szolgáltatásaik révén – mindennapi rutinjainkkal vagyunk kapcsolatban. A nagy autómárkák szomorkodhatnak.

A világ 100 legértékesebb vállalatát összegyűjtő listán 2017-ben számos olyan márkát találunk, mellyel így vagy úgy, de legtöbbünk igen szoros, napi kapcsolatot ápol. A most megbírságolt keresőóriás megkerülhetetlen a legtöbb világhálóra fellépő felhasználónak, de sokan használják a Microsoft termékeit eszközeiken, osztják meg fotóikat ismerősökkel a Facebook-on, vagy vásárolnak az Amazon-on. Utóbbi vállalat egyébként idén látványos előretörést produkált,

és belépett az 5 legértékesebb vállalat elitcsoportjába, mindjárt a 4. helyen. Előtte épp Bill Gates egykori cége, mögötte Mark Zuckerberg lájkolós oldala áll.

Amihez már Buffett is kevés lenne

Nemrégiben megkérdezték a világ legismertebb befektetőjét, Warren Buffett-et, miért nem vásárol bele a látványosan szárnyaló Amazon-ba, mire azt felelte: „Valószínűleg túl bamba lennék én már ahhoz, hogy lássam, mi is fog történni." Ettől függetlenül elismerte az Amazon alapítójának eredményeit, mely idén a legjobbak között is a legjobbak közé került. Azok, akik 20 évvel ezelőtt nem Buffett-hez hasonlóan vélekedtek, most elégedettek lehetnek: befektetésük nagyjából 650-szeresen térült meg.

Az évről-évre összeállított listán mind nagyobb súlyt képviselnek a csodált technológiai óriások. Idén 37 vállalat került be a 100 legjobb közé, ám ezek összesített értéke a teljes százas lista vállalati értékének 54 százalékát teszi ki.

Az ismert márkák hálózzák be mindennnapjainkatForrás: Facebook

Még mindig erősödnek

Annak ellenére, hogy egyes figyelmeztetések a feltörekvő országok, így Kína gazdaságának lehetséges összeomlásáról szólnak, az ázsiai országok vállalatai, illetve brand-jeiknek értékei, jelentős erősödést képesek produkálni. Például a top 20-as élbolyba ugyan csak három kínai vállalat fért bele, de azok mint márka, más listás cégekhez képest is a látványos fejlődés jeleit mutatták az elmúlt 12 hónapban, elsősorban a felhasználóik és ügyfeleik számának növekedése miatt.

Az on-line piactér Alibaba részvényei 20 százaléknyit, a Tencent, Kína legnagyobb internetes portáljának papírjai 60 százalékot erősödtek az eltelt 1 évben, de a China Mobile is nagyot hasított. A teljes listán összesen 13 kínai vállalatot találunk, ami jelentős felívelésnek számít a 12 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, amikor csak 1 cég (a China Mobile) szerepelt a listán.

A listán szereplő amerikai vállalatokhoz köthető brand-ek erősödésének átlaga 12 százalék volt a tavalyhoz képest.

Az életünk részei

Talán a módszertannak is köszönhető, hogy a listát olyan brand-ek uralják, melyek részt vesznek, sőt, mindinkább folyamatosan jelen vannak mindennapi életünkben. A világ minden táján ismert autómárka-óriások évek óta a visszaesés jeleit mutatják, de mélyrepülésük az elmúlt 12 hónapban különösen látványos volt.

Helyüket a fogyasztóval, mindinkább felhasználóval, napi kapcsolatban lévő márkák és az azokkal azonos vagy azok mögött álló cégek veszik át.

Épp az Amazon idei sikere mutat rá arra, hogy ezek a listák többről szólnak, mint pusztán vállalati márkák adott módon számított értékének meghatározásáról. A lista segítségével évről-évre követhető a vállalat fejlődése, a vásárlói elköteleződés erősödése, vagy éppen a brand kibomlása, az új irányvonalak – mint például az Amazon TV – eredményei.

Az internet óriásai nagy rugalmasságukról tesznek bizonyságot, új területek, termék- és szolgáltatáskategóriák felé nyitnak, hogy bővítsék ügyfeleik körét"
- mondja Doreen Wang, a BrandZ vezetője.

Ugyanakkor más vélemények szerint a márkaértékeknek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Más módszerekkel készített összeállításokat tekintve ellentmondásokat találni, és nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a márkák számított értéke nem feltétlen van fedésben a vállalat tényleges pénzügyi értékével.