Mintegy 600 középiskolás vett részt a Diákhitel Központ és a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi projektnapjain. A hat városba ellátogató rendezvénysorozat interaktív tanórával várta a diákokat, amit egy nyilvános pódiumbeszélgetés követett. A projektnapot online kvíz show zárta. Az összesített válaszok érdekes eredményeket hoztak: kiderült többek között, hogy a fiatalok hasonlóan fontosnak tartják az önálló pénzkezelést, mint a pénzügyi tudatosságot.

A megkérdezett középiskolások csaknem háromnegyede kap zsebpénzt, illetve keresett már munkával pénzt. Ezen kívül csaknem felének van bankkártyája vagy bankszámlája. Mindez azt mutatja, hogy a középiskolások jelentős részének vannak önálló tapasztalatai a pénzkezelést illetően.

A középiskolások nagy részének fontos a pénzügyi tudatosságForrás: 123rf

A pénzügyi tudatosság területén jól szerepeltek a diákok, legalábbis abban a tekintetben, hogy elmondásuk alapján 86 százalékuk gyűjtött már pénzt nagyobb kiadásokra. Még ennél is több fiatal, 10 válaszadóból 9 gondolja azt, hogy fontos a pénzügyi ismertek oktatása a középiskolában.

A hitelhez fűződő viszonyukat tekintve a tanulmányi célú hitelfelvételt inkább szeretnék elkerülni a tanulók, ugyanakkor mintegy harmaduk tartja elfogadhatónak, hogy valaki hitelből finanszírozza a tanulmányait. Ennél viszont kevesebben terveznek diákhitelt felvenni az egyetemi évek alatt.

Az eredmények azt mutatják, hogy a diákok olyan pénzügyi ismeretek, fogalmak, tranzakciók tekintetében kevésbé tudatosak, amellyel még sohasem találkoztak, nincsenek a használatukat illetően személyes tapasztalataik.

A legjobban az őket már középiskolásként érintő pénzügyi kérdésekre tudták a választ. Jól ismerték a diákhitel konstrukciókat és olyan, a pénzügyek kezelésének elengedhetetlen fogalmait, mint a különböző befektetések futamideje, a THM, vagy a biztosítások.

Összességében elmondható a nem reprezentatív tapasztalatok alapján, hogy a fiatalok tudatosak, érdeklődőek és fontos számukra, hogy képben legyenek a pénzügyeket illetően. Nem félnek kérdezni vagy segítséget kérni, ugyanakkor saját maguk is mérlegelik lehetőségeiket.