Ahol a főnökök negyede nő

mobil telefon mobiltelefon kkv kisvállalkozás számítógép laptop
Creative businesswoman gesturing at computer in office.
Vágólapra másolva!
Egyelőre az új alkalmazottak 40 százaléka nő, a cél a teljes egyenlőség
Vágólapra másolva!

Nyolc éven belül megvalósul a nemek közötti egyensúly, vagyis a munkavállalók 50 százaléka nő lesz a cégnél – jelentette be nemrég nemzetközi vállalását a vezetői tanácsadó, az Accenture. A 2025-ra hirdetett vállalás mellett a cég arra is ügyel, hogy a bérezés egyenlő legyen a nemek között.

A nemek aránya mellett a társadalmi sokszínűség reprezentálására is törekszik, ezért is kerülhetett a diverzitást támogató vállalatok 2017-es listáján a 14. helyre.

– mondta Pierre Nanterme, az Accenture elnök-vezérigazgatója.

A nemek közti egyenlő arány megvalósítását tűzte ki a tanácsadó cég Forrás: Science Photo Library/CAIA IMAGE / SCIENCE PHOTO LIBRARY/Caia Image / Science Photo Libra

Jelenleg 150 000 nő dolgozik az Accenture-nél, ez a globális munkaerő-állomány közel 40 százaléka. A cég túlszárnyalta azt a célt, hogy a 2016-ban újonnan felvettek között a nők aránya elérje a 40 százalékot, emellett tavaly minden eddiginél több nőtt léptettek elő igazgatói szintre, 30 százalék volt ez az arány az új kinevezéseknél, de

2020-ra a női igazgatók aránya 25 százalékos lesz.

A női alkalmazotti arány javításával nem a bérköltség lenyomása a cél, hiszen, a vállalat elfogadta a Fehér Ház által kezdeményezett „Equal Pay Pledge"-t (egyenlő bérezés nyilatkozat).