Lendületben a magyar építőipar

Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ sajtóbejárás Budapest, Szabolcs utca 33-35. 2016.12.16.
Sajtóbejárás az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ építésénél. 2016.12.16.
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi alacsony adatokhoz képest az építőipari termelés idén májusban 35,4 százalékkal jobb volt.
Vágólapra másolva!

Sőt, a KSH szerint az év elő öt hónapjában jobb volt az építőipari termelés, mint 2016-ban ugyanekkor. Májusban 27 százalékkal

több ipari és raktárépületet, oktatási és sportlétesítményt

húztak fel, mint tavaly, valamint 46 százalékkal nőtt egyéb építmények aránya is. Ide tartoznak többek között az út és vasútépítések.

Illusztráció Fotó: Hirling Bálint - Origo

A KSH azt is részletezte, nagyrészt sportlétesítményekre és utak építésére kötöttek szerződést.