Itt megéri hackerkedni

Milánó felhőkarcoló Unicredit torony
Vágólapra másolva!
Az UniCredit a szlovén ABC Acceleratorral partnerségben meghirdette az első UniCredit Hackathon CEE nemzetközi versenyt. A szeptember elején, Ljubljanában megrendezendő versenyen az új pénzforgalmi irányelvvel (PSD2) kapcsolatban kell innovatív megoldásokat kidolgozni.
Vágólapra másolva!

Az UniCredit saját munkatársain kívül külsős fejlesztők és tervezők jelentkezését is várja. A győztes csapatok pénzjutalomban részesülnek, és esélyt kapnak arra, hogy projektjüket az UniCredit CEE Division menedzsmentje számára is bemutassák, és részt vehessenek a bevezetésében.

A PSD2 (a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló új uniós irányelv) értelmében az uniós pénzügyi intézmények – több más új szabály mellett – a jövőben kötelesek harmadik fél szolgáltatók számára hozzáférést biztosítani az általuk vezetett ügyfélszámlákhoz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az UniCreditnek és versenytársainak – az ügyfelek megfelelő felhatalmazása alapján – ki kell adniuk az ügyfélszámlákkal kapcsolatos információkat, és kötelesek teljesíteni a harmadik fél szolgáltatókon keresztül érkezett megbízásokat.

Az Unicredit torony Milánóban Forrás:Polesz Ábel

- mondta Carlo Vivaldi, az UniCredit CEE Division vezetője. Az innovációnak központi szerepe van a bank működési modelljének átalakításában, amelynek célja a gyorsan változó ügyféligényeknek és az új szabályozói követelményeknek való megfelelés. Ezt a versenyt azoknak a bankon belüli és kívüli fiatal tehetségeknek hirdettük meg, akik új, jól alkalmazható megoldásokat tudnak tervezni és kidolgozni.

- mondta Urska Jez, az ABC társalapítója és az ABC Slovenia ügyvezetője.

A Hackathonon a feladat az új pénzforgalmi irányelvből kiindulva a következő lesz:

Hogyan használhatjuk az ügyfélszámlákkal kapcsolatos információkat értékteremtésre? Ez jelentheti például ügyféladatok elemzésére szolgáló platformok fejlesztését, aminek célja a még jobb ügyfélélmény.