Akár duplázódhat is a következő években az átadott lakások száma

alulnézet ellenfény építkezés ÉPÜLET épületfotó épülő ház félkész épület FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTECHNIKA FOTÓTÉMA lakópark NÉZET
Debrecen, 2017. január 23. A betonozó tölcsérrel egyszerre 1 köbméter friss betont emelnek az emeleti zsaluzatba a Dóczy Lakópark építésén. A debreceni Hunép Universal cégcsoport saját beruházásban és kivitelezéssel építi a lakóparkot, amiben 224 lakásos három tömbből álló épületegyüttes készül. Szakmai és pénzügyi előrejelzések szerint idén tovább folytatódik az építőipar termelésének, 2016 őszétől tapasztalható növekedése. Az várható, hogy az ágazatot a magánberuházások és a lakásépítés lendíti tovább. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Beindult az ingatlanfejlesztés és várhatóan ezt követi majd az újlakás-értékesítés piacának élénkülése is, legalábbis minden statisztikai adat ezeket a tendenciákat erősíti meg. Az ingatlan.com portál elemzéséből és a KSH adataiból kiderül: óriási mértékben növekszik az új építésű társasházi projektek száma, ám a most tervezés alatt állóknál már azzal is kalkulálnia kell a fejlesztőnek, lesz-e elég munkáskéz a kivitelezéshez.
Vágólapra másolva!

384 társasház-fejlesztési projekt fut jelenleg Magyarországon, ami 6 százalékkal több mint februárban volt. További 194 építési beruházás van előkészítés alatt, ám az ingatlanszakemberek arra hívják fel a figyelmet: a fejlesztőknél már a tervezőasztal fölött állva sem kerülhetik meg azt a problémát, hogy

az építőipar egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzd.

Ha minden nehézséggel sikerül megbirkózni, akkor viszont hamarosan jelentősen bővül a hazai újépítésű lakások kínálata: az idei első félévben 19.823 lakásra adtak ki építési engedélyt, míg az átadott lakások száma idén eddig 5004.

Akár duplázhatunk is 2019-ig

Tavaly nagyjából 10.000 új lakást adtak át, ez a szám a következő 1-2 évben akár meg is duplázódhat. Igaz, ez a szakemberek szerint is optimista forgatókönyv, és nagymértékben azzal függ össze, hogy 2019-ig van érvényben a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásépítési áfa-kulcs. Ez egy táborba tömöríti a fejlesztőket, az ingatlanértékesítésben érdekelt vállalkozásokat illetve lakásüzemeltetéssel foglalkozó cégeket, és a vevőket is. Ennek köszönhető, hogy a fejlesztők

csak 2019-ig terveznek, 2020-as átadásra tervezett lakásokat nem találni még a kínálatban.

Betonozó tölcsér dolgozik egy debreceni, 224 lakásos társasház építésén Forrás: MTI/Oláh Tibor

Nagy kérdés tehát, hogy a látványos lakásépítési kedv mennyi ideig tarthat ki hosszabb távon, és a beruházók elképzelése szerinti értékesítési eredmények születnek-e meg a felhúzott új társasházak lakásaiból. A vevői magatartásra is legalább ennyire érdemes lesz odafigyelni

a várhatóan nagy mennyiségben piacra kerülő új lakások miatt, ahogy – ugyanebből az okból – a használtingatlan-piac reagálására is.