Kilőtt a SpaceX értékeltsége az újabb tőkebevonással

spacex, elon musk
Vágólapra másolva!
Immáron 21 milliárd dollár Elon Musk űrrakétagyártó cégének, a SpaceX-nek az értéke, miután 350 millió dollárt vontak be a legújabb finanszírozási körben.
Vágólapra másolva!

Az újabb, 350 milliós, tőkebevonás arra utal, hogy a befektetők eléggé bíznak a SpaceX-ben ahhoz, hogy elhiggyék, a cég valóban fel tudja majd pörgetni a kilövéseket az újrafelhasználható motorokkal, valamint, hogy a vállalat kiemelt szereplő lehet a műholdak területén is – írja a The Wall Street Journal.

Befektetői bizalom

A SpaceX legutóbbi értékeltsége egyébként 2015-ben állt be 12 milliárd dollárra, amikor egy tőkebevonási körben a Google mögött álló Alphabet és a Fidelity Investments befektetési alap 1 milliárd dollárt fektetett be a cégbe.

Noha a társaság már kötött szerződéseket például a Pentagonnal és a NASA-val is, illetve komoly terveik vannak egy kereskedelmi űripar felvirágoztatására,

a várakozások szerint az igazi növekedés csak a következő néhány évben indulhat be,

amikor felpöröghet a vállalat több milliárd dollárt jelentő műhold-kommunikációs üzlete.

Elon Musk ismét elnyerte a befektetők bizalmát Forrás: AFP/Hector Guerrero

A jelenlegi értékeltség pedig arra utal, a befektetők hisznek Elon Musknak, hogy meg fogja tudni valósítani a 2016-ban lefektetett terveit. Musk korábban ugyanis jelezte, a műholdas internet üzlet – amely még fejlesztés alatt van – több mint 30 milliárd dolláros bevételt produkálhat 2025-re.

A rakéták ura

A SpaceX idén eddig egyébként 10 rakétát lőtt föl, meghaladva ezzel a tavaly elért rekordot, amely 8 volt. A 2016-os vállalati dokumentumok pedig azt jelezték előre, hogy

a vállalat 2019-re már heti egy rakétát indíthat el, ami ötször akkora teljesítmény, mint amelyet a legfőbb európai és amerikai riválisok produkálnak.

Ezzel együtt a legutóbbi finanszírozási körben a SpaceX egy új, 135 dolláros részvényt is kibocsátott, amely 74 százalékos áremelkedést jelent a 2015. januári körhöz képest.