Túl könnyen meghekkelhető az erőművek többsége

erőmű, villamos energia
Kontinenseken átívelő veszély a villamos erőművekre az ukrán-típusú támadás
Vágólapra másolva!
A villamosenergia-előállító erőműveket érhető támadásokra adtak ki nemzetközi figyelmeztető jelzést az idei Black Hat konferencián az Egyesült Államokban. Az információbiztonsági szakma globális elitjének találkozóján azt mutatták be, milyen jelek alapján észlelhetik az erőművek, ha hekkertámadás alatt állnak.
Vágólapra másolva!

A közelmúlt két, az ukrajnai ellátórendszer egyes elemeit sújtó hekkertámadását elemezték biztonságtechnikai szakemberek.

Az analízis alapján fel is állították a lehetséges támadási forgatókönyveket, melyeket a világ energiaszolgáltatóinak figyelmébe ajánlanak. A biztonságtechnikai guruk úgy vélik:

ha támadás történik, azt nagy valószínűséggel ugyanaz a csoport fogja elkövetni, akik az ukrán leállásáért is felelősek.

Ugyanazzal a kártékony malware-rel támadhatnak mint Ukrajnában Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Silas Stein

Kódfejtéssel készülnek a beszivárgó egységekre

2015 márciusát követően 2016 decemberében is támadás érte az ukrán villamosenergia-hálózatot. Utóbbi alkalommal 230 000 ember maradt órákra áram nélkül, miután egyes alállomásokat padlóra küldött a rendszerbe korábban bejuttatott kártevő (malware).

A szakértők részletesen elemezték azokat a kódkombinációkat, melyek révén a hekkerek kártékony programokkal tudják megfertőzni a hálózati rendszereket, és lelőni azok kulcsfontosságú részeit.

– mondta a malware tulajdonságaira utalva Robert M. Lee, az egyik információbiztonsági cég szakértője.

Az egyik legnagyobb, számítógépes biztonsággal foglalkozó cég, az Eset azzal egészítette ki a figyelmeztetést, hogy bemutatta, számos módon bejuthat a rendszerekbe az ukrajnai malware.

A szakértők egyet értettek abban is, hogy

az energiahálózatok üzemeltetőinek tudatosan és módszeresen kell készülniük a támadásokra,

melyhez a felvázolt forgatókönyvek komoly segítséget adhatnak. Ezek ismeretében az üzemeltetők még időben észrevehetik, ha kártékony kód jutott a rendszerbe.

Kontinenseken átívelő veszély a villamos erőművekre az ukrán-típusú támadás Forrás: Pixabay

Néhány freeware és egy aukciós portál is elég a sikeres támadáshoz

Az elemzések során a szakemberek úgy találták, az amerikai erőművek némileg védettebbek az eltérő hardver-elemek okán, de az

európai, közel-keleti és ázsiai egységek komolyan veszélyeztetettek az ukrán-típusú támadások miatt.

Egyelőre kevés dolog utal arra, hogy az ukrajnai csapás mögött álló hackercsoport más hálózatokat is célba vett volna, de a módszerük könnyűszerrel adaptálható más országok ellátórendszereire is.

Az energiaellátó rendszerek kiberbiztonságát elemzők úgy próbálnak segíteni a szektornak, hogy rendszeres és módszeres információcserét végeznek egymás között kutatásaik eredményeiről, és katalógusszerű módon próbálják rendszerezni a globális világ erőműveit érhető támadásokat.

Baj pedig van: egy New York-i kutatócsapat többek között

szabad felhasználású szoftverekkel, a világhálóról összeszedegetett információkkal és az eBay-ről vásárolt eszközökkel,

ijesztő alapossággal tudta leírni az észak-amerikai energiarendszer egyes elemeinek működését, paramétereit, és ennek alapján egy potenciálisan sikeres támadás modelljét elkészíteni.

A megújuló energiákat termelők éppúgy érintettek

A mind nagyobb számban létesülő napenergia-hasznosítók és szélerőművek ugyanúgy nincsenek biztonságban, ahogy az évtizedek óta termelő hagyományos társaik. Például Dr. Jason Staggs, a Tusla Egyetem kutatója, aki a szélerőművek gyenge pontjainak feltárásával foglalkozik, arra hívja fel a figyelmet, hogy szinte

magától értetődően könnyű feladat egy támadónak átvenni az irányítást a szélturbinák lapátjai felett.

Elég, ha az általában távvezérelt turbinák irányítópaneljéhez hozzáfér, és megbolondíthatja a rendszert. Talán még ennél is nagyobb a baj, ha a rosszakaró a tornyot támadja, és fizikailag közvetlenül a turbinánál hajt végre akciót.

Ekkor az ott bejutatott kártékony kód akár egész szélerőmű-hálózatokat is megfertőzhet.

A kutató úgy véli, hogy a megújuló energiát hasznosító hálózatok rendkívül érzékenyek a támadásokra. Egy kisebb szélerőmű 1 órányi kiesése turbinánként akár 30.000 dolláros veszteséget is jelenthet.

Szélturbinák tornyai: közvetlenül és távolról is támadhatók Forrás: Pixabay

A megszólaló szakértők azt ajánlják, hogy a fizikai elemeket gyártó cégeket is bevonva kell kidolgozni olyan előírásokat, melyekkel jelentősen csökkenthető az illetéktelen hozzáférés ezekhez a rendszerekhez vagy elemeikhez.