Tizenkét év börtönt kaphat a Samsung vezetője

Vágólapra másolva!
A dél-koreai ügyészség tizenkét év börtönbüntetést kér Li Dzse Jongra, a Samsung-csoport alelnökére, akinek fontos szerepe volt egy korrupciós botrányban.
Vágólapra másolva!

A Samsung Electronics alelnökét még februárban tartóztatták le, mert 38 millió dollárt ajánlott fel vagy fizetett ki Pak Gun Hje elnök barátnőjének. Cserébe viszont azt várta, hogy a kormány támogassa a Samsung két leányvállalatának összeolvadását. Nem hiába, hiszen az összeolvadás révén Li Dzse Jong további részvények vásárlása nélkül tudta volna növelni befolyását a cégben.

A Samsung elnökét azóta leváltották, és külön eljárás folyik ellene az ügyben
A cég alelnökét pedig

sikkasztással, vesztegetéssel és hamis tanúzással vádolják, ami ha bebizonyosodik, minimum öt évre börtönbe zárhatják.

Li Dzse Jong mellett további, a Samsung további három felsővezetőjének 10-10 éves börtönbüntetését szorgalmazza az ügyészség, mert részt vettek a korrupciós botrányban.