A legújabb partmenti szélenergia farm Norfolk közelében épül meg

szélturbina megújuló big ben
Ennél jóval magasabbak lesznek a legújabb széltornyok: két és fél Big Ben méretűek
Vágólapra másolva!
Jóváhagyták a következő tengeri szélfarm terveit az Egyesült Királyságban. A legújabb generációs turbinákat keleten, a norfolki partoktól 69 kilométerre telepítik. Ez is jó nagy lesz, viszont nagyon olcsón fogja termelni a villamos energiát. A beruházó úgy látja: az igazi szárnyalást a szélenergia kitermelésében a következő évtized hozhatja meg.
Vágólapra másolva!

Az Origo nemrég írt arról, hogy a 2040-es céldátum már most Damoklész kardjaként lebeg a brit energetikai szektor fölött: félő, hogy nem győzik majd megújuló energiával az e-autók terjedését, pedig ettől az évtől kezdődően tilos lesz hagyományos üzemű gépjárműveket értékesíteni. A tiszta energia kitermelése mindemellett is növekszik. Most a Scottishpower Renewables nevű vállalat jelentette be, hogy zöld utat kapott a legújabb szélfarm terve.

Két és félszer olyan magas lesz mint a Big Ben

Az Origo is beszámolt a minden eddigit felülmúlóan nagy szélturbináról, amit az Egyesült Államokban fejlesztenek. A most bejelentett brit szélerőmű tornyainak, bár nem lesznek ilyen magasak, szintén nincs okuk szégyenkezni: a Big Ben a maga közel 100 méteres magasságával kifejezetten alacsonynak tűnne majd mellettük. Már ha nem a tenger közepére telepítenék

a 247 méteres monstrumokat.

Ennél jóval magasabbak lesznek a legújabb széltornyok: két és fél Big Ben méretűek Forrás: Worldenergynews

A beruházó azt mondja: a megépülő szélturbinák az elérhető legkorszerűbb technológiai megoldásokkal készülnek, és ezért különösen hatékonyak lesznek. Olyannyira, hogy az előzetes számítások szerint

mintegy 250 ezer háztartás számára tudnak villamos energiát biztosítani.

A vállalat vezetője úgy látja, a szélenergia kitermelése csak most kap majd igazán lendületet. A megújulóból előállított villamos energia mind olcsóbb lesz, ez pedig a következő 10 évben

több milliárd fontnyi beruházást és magasan kvalifikált munkaerőt fog a szektorba csábítani.

A kormányzat képviselői is bizakodók: jelezték, ezzel a beruházással nagyjából egy évtizeden belül teljesülhet, hogy a brit energiaszükséglet 10 százalékát a beruházóhoz köthető, elkészült vagy épülő, további megújulóenergia-farmok biztosítsák.

Néhány év és hatalmas lesz

A tengeri szélfarmon 172 turbina fog üzemelni,

a teljes termelési kapacitás eléri az 1200 megawattot.

Az engedély birtokában megkezdődhetnek az előkészítési munkálatok, míg a tényleges kivitelezés a tervek szerint 2022-ben indul majd meg. Maximális termelési kapacitását a szélerőmű várhatóan 2025-re éri el.

Az energetikai vállalatnak több más termelője is működik vagy építés alatt áll a régióban. A cég az új telephelyet összeköti más termelőhelyeivel a tengerben lefektetett kábelek segítségével. A kapacitásokat összesítve 3.900 megawatt áll majd rendelkezésre akkor, ha valamennyi beruházás elkészül. Ez közel 1 millió háztartás energiaszükségletének kiszolgálására elegendő.