Székek, biciklik, mobiltöltők a kínai közösségi gazdaságban

shared economy bicikli
Mintegy 30 biciklis társaság kínál kölcsönzési szolgáltatást Kínában
Vágólapra másolva!
Elképesztő méreteket öltött Kínában a sharing economy, azaz a közösségi gazdaság. Valójában nem piacról vagy iparágról van szó, hiszen számos, mindennapi vagy kevésbé megszokott terméket lehet megosztva használni, ha éppen úgy hozza a szükség. A bicikli és a hordozható mobiltöltő kölcsönzése mára egészen megszokottá vált Kínában, de terjed a QR-kódos székeken üldögélés is, különösen a forgalmas tömegközlekedési megállókban. Igaz, a székek felét egyszerűen ellopják, de előre számoltak ezzel a körülménnyel is.
Vágólapra másolva!

Főként a mobiltechnológiák elterjedésének köszönhető, hogy Kínában rohamosan erősödik a közösségi gazdaság és így annak cégei is. Bár első pillantásra nincs másról szó, mint egy kölcsönzési megoldásról, a dolog mögött szemléletmód-váltást kell feltételezni. Így a közösségi gazdaságban a rövid időre tartó kibérlés nem pusztán a tényleg alkalomszerűen használt termékekre terjed ki, hanem sok mindennapos illetve korábban személyes tárgynak tekintett eszközre is. Vagy épp napi rutinra. Alvókapszulák, bicikli, kosárlabda, hordozható mobiltöltők és most már elektromos autók: egyre több mindenen osztoznak a világ legnépesebb országának lakói.

Ami tied, az az enyém is

Az elmúlt évben a kínai közösségi gazdaság értéke a kormányzati tájékoztatási központ adatai szerint, elérte az 500 milliárd dollárt. Ez mintegy 600 millió ember osztozkodását jelenti: majdnem minden második kínai érintett valamilyen módon ebben, általában a szolgáltatásokat és a termékeket használóként. A szektor fejlődését mutatja, hogy

a várakozások szerint az itt lebonyolított forgalom 2020-ra eléri az ország GDP-jének 10 százalékát.

Úgy tűnik, a kínaiak nem válogatósak: folyamatosan bővül azoknak a termékeknek a palettája, amelyekben valamelyik startup fantáziát lát és kialakítja rá kölcsönzési rendszerét. Mindez a mobiltechnológák terjedésének köszönhető, a legtöbb esetben ugyanis a kölcsönzési folyamat szinte teljesen automatizált. Például

az áprilisban indult, kosárlabdás startup kölcsönzőkonténerein elegendő csak beolvasni a záron lévő QR-kódot, és már lehet is játszani a labdával.

A 69 jüanos (10 dollár) kaució mellett az 1 órányi játékért alig 1 jüant kell fizetni, melyet szintén mobilalkalmazáson keresztül von le a rendszer. Az első kölcsönzőegységeket iskolák közelébe helyezte el a cég, a tanulók diákkártyájuk használatával ingyenesen bérelhetnek maguknak kosárlabdát.

Biciklitől az alvókapszuláig egyre több minden

A Mobike and Ofo névre keresztelt startup jelenleg a legnépszerűbb közösségibiciklis társaság, ám a kölcsönkerékpárok piaca meglehetősen kiélezett: a kisebb vállalkozások annak ellenére is sikereket érhetnek el valamilyen újdonság bevezetésével vagy csak egyszerűen a még olcsóbb árakkal, hogy jelenleg is 30 cég van jelen a piacon.

Egyre népszerűbbek az alvókapszulák, melyekben akár 1 órára is lepihenhet az, aki ennek érzi szükségét. Különösen a túlórázó irodai dolgozók szeretik ezt a megoldást, amellyel elsősorban nagy létszámot foglalkoztató munkahelyek közelében találkozni.

Óránként másfél dollárért olvasólámpával, USB porttal, világítással felszerelt kalitkába fekhet be a pihenni vágyó.

Ilyen kapszulákban lehet a hajtás közben pihenni Kínában Forrás: Mashable

Igaz, ezekkel a kapszulákkal több probléma is akad, a kínai média szerint ugyanis nem teljesen biztonságosak, mivel nem felelnek meg több biztonsági előírásnak.

Szintén QR kóddal lehet széket kölcsönözni annak, aki ücsörögne egyet vonatára vagy buszára várva. Bár az eddig kihelyezett székek felének lába kélt, ezeket a veszteségeket még belekalkulálta a cég és a projektet támogató Peking városa is. Nincs azonban megnyugtató megoldás arra, hogyan lehet elérni, hogy a kölcsönszékeket másra ne használják, valamint nem engedélyezett hirdetéseket helyezzenek el azokon.

Új termék az elektromos autó a közösségi gazdaságban, ennek ellenére már most nagy a verseny a piacon. Ezres nagyságrendben járják bérelhető elektromos autók Peking utcáit, és az újonnan induló cégek már úgy kínálják szolgáltatásukat, hogy

a jármű szinte bárhol letehető használat után, és nem csak a töltőállomások kiépítettsége szerinti útvonalon lehet azzal közlekedni.

Az autók teljes napra szóló 180 jüanos bérleti díja mindenképpen olcsóbb mint taxival utazni.

Mintegy 30 biciklis társaság kínál kölcsönzési szolgáltatást Kínában Forrás: Pixabay

Nem a gyors üzlet a lényeg

A közösségi gazdaságban általában nem a gyors haszonszerzés a lényeg, hiszen a díjakat úgy kell kialakítani, hogy azok versenyképesek legyenek még egy hordozható mobiltöltőnél is, és inkább kölcsönözzenek, mintsem vásároljanak a felhasználók. Kínában pontosan ez látszik megvalósulni: a cégeknek az a céljuk, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a piacból,

nyereségük pedig elsősorban a nagyszámú felhasználó fizette díjakból származzon.

A közös használat elterjedése hatással van a gazdaságra is: értelemszerűen befolyásolja az egyes termékek vagy termékcsoportok eladásait, ha inkább kölcsönözni kezdik őket az emberek. Ugyanakkor az e-autók közös használata elősegítheti a klímaváltozás elleni küzdelmet is. Nem véletlenül támogatják azok elterjedését a kormányzati oldalon is: Sanghaj városa még egy e-autó gyár felépítése mögé is odaállt, csakhogy minél nagyobb arányban legyenek jelen a közlekedésben a környezetet kímélő gépjárművek.