Közel a 300 ezres átlagfizetés

bankjegy, fizetőeszköz
Budapest, 2016. szeptember 10. Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Júniusban tovább gyorsult a keresetek növekedése. Idén júniusban 14,4 százalékkal kerestek többet a magyarok, mint tavaly ilyenkor. Ez nagyobb emelkedés, mint ami májusban volt tapasztalható, akkor 12,9 százalékos volt a bővülés.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal közétette a júniusi átlagkeresetről szóló gyorsjelentését. Ebből kiderült, hogy 2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az első félévben a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt.

Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 197 700 forint volt,

a kedvezményt is figyelembe véve pedig 205 500 forintra becsülhető.

A reálbérek 10 százalékkal nőttek Forrás: MTI/Faludi Imre

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (574 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (179 800 forint).

Az első félévben nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 193 100 forint volt.

2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 000 forintra becsülhető.

Fontos adat, hogy az infláció csak 2,3 százalék volt,

így a reálkereset 10 százalékkal emelkedett.

Egyre gyorsabban nőnek a fizetések Forrás: KSH, Takarékbank

Horváth András, a Takarékban elemzője szerint a növekedési ütem várhatóan a 2018-as évben is kitart, a szakemberhiány illetve a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés okán. Így a várt 2,3 százalékos éves infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet idén.

Virovácz Péter, az ING Bank vezetőelemzője is hasonlóan dinamikus bérnövekedésre számít az év második felében, sőt ahogy a munkaerőhiány egyre jelentősebb problémát okoz,

magasabb bérnövekedési adatokat sem tart kizárhatónak.

Reagált Varga Mihály

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma azt mondta az M1 csatornán, hogy a keresetek növekedési üteme összhangban van a kormány várakozásaival.

- fogalmazott Varga Mihály.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemelte, hogy

a reálbérek négy és fél éve töretlenül emelkednek Magyarországon,

ami a hazai fogyasztás felfutásával a magyar gazdaság növekedését is érdemben segíti.